Főzzön ízesen és fogyjon le! Segítünk!

A kóros elhízás jelentősen károsítja a patkányok ízérzékelését, emiatt az állatok jóval nagyobb mennyiségű és egyre édesebb ételeket vesznek magukhoz. A Penn Egyetem kutatói szerint a jelenség segíthet megérteni az ízérzékelés és a testsúly közötti kapcsolatot, ami megmagyarázhatja, miért képtelenek lemondani az édességről a már amúgy is túlsúlyos emberek.

"Ha már nem érezzük úgy az ételek ízét, mint régebben, hajlamosak vagyunk nagyobb mennyiséget fogyasztani belőle - nyilatkozta Andras Hajnal a Penn Egészségügyi Egyetem viselkedéstudományi segédprofesszora - Ez egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kilépni."

Ma indul a HáziPatika.com Válasszon fogyókúrás párt magának a környezetéből, fogyjanak együtt!

Korábbi kutatások során kiderült, hogy a túlsúlyos emberek kevésbé érzékenyek az édes ízre, viszont jobban is kívánják ezeket, mint a normál súlyúak. A tudósok mostani kísérletük során patkányokat használtak fel ennek a jelenségnek az okfeltárására.

A túlsúlyos és egészséges súlyú patkányok agyába elektródákat ültettek, hogy megvizsgálhassák az idegsejtek működését az ízérzékelés közben. Ezek után különböző ízű anyagokat (só, citromsav, víz és hat különböző koncentrációjú cukor) adtak a rágcsálóknak.

Az eredmények szerint az egészséges súlyú patkányokkal összehasonlítva a túlsúlyos állatok jóval kevésbé érzékenyek az édes ízre. Kiderült továbbá az is, hogy a túlsúlyos patkányok az alacsonyabb koncentrációjú cukrokra kevésbé, míg a magasabb cukortartalmú dolgokat erősebben reagálnak. Ezért hajlamosabbak a túlsúlyosak minél több, minél édesebb dolgot fogyasztani.

A Penn Egyetem kutatói szerint az édes ételek folyamatos nagyobb mennyiségű befolyásolhatja az agy jutalomközpontját is, ami így kevésbé érzékeli az élelmiszerek ízét.

"Emiatt lehetséges, hogy a feldolgozott élelmiszerek egyre több cukrot és zsírt tartalmaznak, hiszen az agy jutalomközpontjának kielégítésére egyre nagyobb mennyiségre van szükség ezekből az anyagokból" - nyilatkozta Hajnal professzor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra