Fogyókúra okosan

Manapság meglehetősen nehéz helyzetben vannak mindazok, akik fogyókúrába kezdenek, hiszen megszámlálhatatlanul sokféle szélsőségesebbnél szélsőségesebb diétás módszer él a köztudatban.

A tapasztalat sokat ér!

Nehéz mindenkinek egyféle recepttel szolgálni, hiszen nem vagyunk egyformák. Más az életritmusunk, mások a családi étkezési szokásaink. De mindemellett az anyagcsere, az egyén tápanyag-hasznosító tulajdonsága, hormonszintje, genetikai adottsága sokszor nagyon különbözik. Éppen ezért nem lehet sablon szerinti fogyókúrába kezdeni. Mindig az egyén tapasztalata dönti el, hogy melyik módszer a legmegfelelőbb. Így egyik tippről sem lehet azt állítani, hogy rossz, de az ellenkezőjét sem. "Nem elég egyszerűen így szólni: rossz étel a sajt, mert fájdalmat okoz, ha sokat eszünk belőle. A sajt nem egyformán ártalmas mindenkinek. Egyesek baj nélkül teleehetik magukat vele, sőt csodálatos módon erőssé teheti őket. Akadnak olyanok, akik viszont nehezen birkóznak meg vele. Ezeknek az embereknek tehát különbözik egymástól a testi felépítésük - vallotta Hippocrates 2500 évvel ezelőtt, és milyen igaza volt!

Az egyoldalú diétákról

A szélsőség egyben túlzás is. Lehet, hogy gyors sikert eredményez, azonban soha nem hosszú életű. Azért nem hosszú távú siker, mert nem illeszthető be a mindennapokba. A fogyasztó hatás pedig azáltal jön létre, hogy a szervezetet fokozott alkalmazkodásra kényszeríti. Lássunk egy konkrét példát: almadiétába kezdünk. Az első nap jól indul. Úgy délután öt óra körül gyomrunk támadásba lendül és csak korog megállás nélkül. Ekkor jön egy pohár víz, mint a felmentő sereg, melyben az elemet félóránként kell cserélni. A második nap könnyebb, már megszabadultunk némi folyadéktól, ami a mérleg szerint egy kiló mínuszt is jelenthet. Telnek, múlnak a napok és egyre büszkébbek vagyunk acélos kitartásunk tudtán. De mi történik később? Azt gondoljuk, hogy elromlott a szobamérleg, hiszen már alig mutat súlycsökkenést. Hogyan lehetséges ez, hiszen alig eszünk valamit? A válasz egyszerű: testünk alkalmazkodik a megváltozott étkezéshez. Lassul az alapanyagcsere, így kevesebb kalóriával is beérjük. Másrészt a kezdeti egy kilogramm súlycsökkenés folyadékból származik, melynek üteme csökken. Ez a magyarázat. Lehet kísérletezni, de csak azért, hogy jobban megismerjük testünk működését.

Mit (t)együnk?

Tudjuk, hogy ha több kalóriát eszünk, mint amennyit felhasználunk, akkor hízunk. Kutatások igazolták, hogy akármiből is származik a többlet energia, a mérleg nyelve mindig felfelé lendül. Ebből következik, hogy először el kell találni azt a kalória mennyiséget, amely mellett fogyni tudunk és mindazt a fontos tápanyagot, vitamint és ásványi sót pótoljuk, amelyre szükségünk van. Az optimális fogyás heti egy kilogramm, melynek érdekében javasolt 500-700 kalóriával csökkenteni a napi adagot.

A másik fontos dolog a rendszeres étkezés. Legyen minden nap reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. A nap első felében együnk többet, majd egyre kevesebbet. Eljutottunk az arányokig. Nagyon lényeges, hogy az elfogyasztott mennyiség 15%-a legyen fehérje, 25-30%-a zsír és 55-60%-a szénhidrát. A zsírbevitel háromnegyed részét képezze egyszeresen telítetlen zsír (pl. olíva olaj). A fennmaradó egynegyed részt pedig gondolatban osszuk három részre: omega-3 zsírra (halolaj, lenmagolaj), omega-6 zsírra (napraforgó olaj, margarin, öntetek), és egyéb csoportra (szalámi, tojás, borjúhús, szárnyasok). Természetesen a zöldségek, gyümölcsök szerepe megkérdőjelezhetetlen. Együnk minden nap friss vegyes salátát és soha ne felejtkezzünk el arról, hogy éppen milyen gyümölcs éli szezonját.

Szakértői szemmel

Megkérdeztük Antal Emesét, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnökét, mely pontokban tudná összefoglalni az optimális fogyókúra ismérveit, aki a következőket javasolja a fogyni vágyóknak:

  • Ne legyen a fogyás mértéke több, mint fél-egy kilogramm hetente!
  • Nők esetében általában 1200 kalóriát, férfiak esetében 1500 kalóriát jelentsen a napi energia bevitel, természetesen több mozgás mellett növelni kell az energia bevitelt.
  • Legyen naponta négy-öt étkezés!
  • Csökkentsük a zsírbevitelt!
  • Ügyeljünk az ételkészítésre!
  • Sportoljunk rendszeresen!
  • Fogyasszunk másfél-két liter folyadékot naponta!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra