Betegebbek a magyar gyerekek

Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás - közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Azt eszi a baba, amit az egész család

Mire figyeljen oda egy szülő, ha gyermeke cukorbeteg? Részletek itt.

A legfrissebb felmérések szerint az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, tízből hat érintett pedig felnőttként is súlytöbblettel küzd. A gyermekkori elhízás sokkal veszélyesebb, mert náluk 30 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás , 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés, mint azoknál, akik csak felnőttkorban küzdenek pluszkilókkal.

Európában a tizenévesek harmadának gondjai vannak a testsúlyával
Európában a tizenévesek harmadának gondjai vannak a testsúlyával

Ezek a betegségek megelőzhetőek a fogantatástól kétéves korig tartó időszak megfelelő táplálásával, az első 1000 nap táplálása pedig hatással van a szellemi és a nyelvi képességek, valamint az immunrendszer fejlődésére is. Egyéves kor felett minden harmadik családban ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek a szervezetükbe, pedig tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-igényük jelentősen eltér a felnőttekétől.

Már a gyerekek sem mozognak

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és az Első 1000 Nap Program szakértője felhívta a figyelmet, hogy az európai népesség több mint fele túlsúlyos vagy elhízott, és ez az arány a jelenlegi tendencia szerint tovább fog növekedni. Hozzáfűzte, a felnőttek naponta legalább öt órát töltenek ülő helyzetben annak ellenére, hogy a mozgásszegény életmód számos krónikus betegség ismert kockázati tényezője.

A legfrissebb felmérések szerint a gyerekek sem mozognak eleget. Európában a serdülőkorúak kétharmada és a 15 év feletti korosztály hatvan százaléka egyáltalán nem él aktív életet, a megkérdezettek több mint fele pedig soha vagy csak ritkán végez bármilyen más típusú fizikai aktivitást, mint például a kerékpározás vagy a táncolás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra