Az is jót tesz, ha csak néha böjtölünk

Ha valaki diétázni kezd, az általában azt jelenti, hogy mérsékelten csökkenti a kalóriabevitelt minden egyes napon. Néhány étrend megköveteli a drasztikus csökkentést, de csak hetente néhány napon. Ezt az úgynevezett időszakos böjtöt, kezdetben határozottan elítélték az egészségügyi szakemberek, ám a legújabb bizonyítékok azt mutatják, hogy talán ez mégsem olyan rossz.

Egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy az időszakos koplalás éppen olyan jól működik, mint a hagyományos fogyókúra , sőt néhány ember könnyebben böjtöl, mert kevesebb ideig kell önuralmat tanúsítania. Egyes táplálkozási szakemberek, akik korábban hallani sem akartak az étkezések kihagyásáról, most azt mondják az új kutatási eredmények alapján, hogy mégis csak ajánlható az időszakos böjt azoknak, akik ezt a módszert ki szeretnék próbálni.

A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az időszakos böjt nem megfelelő mindenki számára, és vannak hátrányai, a hagyományos étrenddel szemben. Az egyik, hogy az időszakos böjtöt kizárólag rövidtávon használják, így fennáll a veszély, hogy a ledobott kilók gyorsan visszajönnek. A szakaszos böjtnek csak akkor van értelme, ha az egy átfogóbb étkezési terv része, s a koplalási periódus lezárása után is megvan a súlycsökkentésre vagy az elért kisebb testsúly megőrzésére a következő lépés.

A tisztítókúra vagy más néven böjt az evéstől és az ivástól való tartózkodást jelenti. N ézzünk most meg három népszerű tisztítókúrát. Bármelyiket is választjuk, hatékony tisztítást érhetünk el, ha a szabályokat betartjuk! Az újabb vizsgálatok arra utalnak, hogy a módszer hatásos. Az egyik tanulmány idén áprilisban megállapította, hogy azok az emberek, akik a szakaszos böjtölést választották, a testsúlyuk körülbelül 9 százalékát vesztették el, mintegy hat hónap alatt, ami megközelítőleg azonos a hagyományos kúrákkal elérhető fogyással . Illetve a résztvevők mintegy 80 százaléka képes volt ragaszkodni a böjtös diétájához.

Az időszakos böjt is segíthet a fogyásban

Egy másik (2011-ben ismertetett) vizsgálatban összevetették túlsúlyos vagy elhízott nők fogyását. Egyik részük véletlenszerűen vagy szakaszosan böjtölt, s az önmegtartóztatás idején nem ettek többet 540 kalóriánál heti két napon, a másik csoport pedig rendszeres táplálkozott, de tagjai csak 1500 kalóriát fogyasztottak naponta. Hat hónap után, a nők mindkét csoportban 5-6 kilót fogytak.

Természetesen a böjtölés nem mindenkinek egyformán hasznos. A cukorbetegeknek például egyáltalán nem ajánlatos ilyesmivel próbálkozni. De azok sem számíthatnak jó eredményre, akik megszokták, hogy naponta sokszor esznek keveset. Vannak olyanok is, akik hajlamosak a mértéktelenségre a nem böjtös napokon. Ők ezzel a módszerrel biztosan rosszul járnak. Viszont, akiknek az életmódja eleve olyan, hogy sajnálják az időt az étkezésre, beválhat ez a fajta kalóriamegvonás.

A böjt csökkenti az emésztés sebességét, az pedig csökkenti az étvágyat. Ettől függetlenül a táplálkozás egészére figyelni kell a szakemberek szerint, s az élelmiszereket jól meg kell válogatni a nem böjtös napokra is. A sok gyümölcs, zöldség és rostos táplálék mindig jót tesz.

Forrás: www.livescience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra