Kérdés: 3 évvel ezelőtt csináltattam meg a felső két fogamat, mert esztétikailag nem voltak szépek. Az egyik gyökér tömve volt és nagyon el volt színeződve, a másikból letört egy darab, és a pótlás nagyon látszott, ezen ...

Sokszor az a gond, hogy az ideiglenes korona rétegvastagsága kisebb, mint a cirkonkoronáké. Azt gondolom, hogy több csiszolással lehet plusz helyet kialakítani a vastagabb falú cirkonnak is, de ez természetesen a fogak teherviselő képességének némi gyengülését jelenti majd. Az orvos ezen a határon kénytelen egyensúlyozni. Ami a beszédhibát illeti, lehet, hogy a koronák szájpadlás felőli oldala túl domború. Ezt egyszerűen lehetne korrigálni.

Fogpótlások

3 évvel ezelőtt csináltattam meg a felső két fogamat, mert esztétikailag nem voltak szépek. Az egyik gyökér tömve volt és nagyon el volt színeződve, a másikból letört egy darab, és a pótlás nagyon látszott, ezen felül sokkal jobban kiállt, mint a másik. Ezért úgy döntöttem, hogy áldozok rá többet, de a cirkóniumkoronával csináltatom meg, nagyon sok jót olvastam róla. A koronák ugyan valóban szépek lettek, de az eredménnyel mégsem voltam elégedett. Hogy mindkét fogam egy vonalban legyen, a fogtechnikus az egyik koronát kijjebb hozta a másik fogam vonalába, így valóban nem állt el, mint régen, de úgy néztem ki, mint a nyuszi. Látta rajtam a fogorvosom a csalódást, így felajánlotta, hogy a mellettük levő másik két fogamra porcelánhéjat tesz, és akkor ki lesz egyenlítve ez az elálló két fog. Valóban így is lett. Nagyon szépek lettek a porcelánhéjak is, de sajnos ezzel a felső fogsorom még mindig előrébb állt, mint eredetileg, így meg beszédhibás is lettem. A mai napig másként mondom az "sz" és "c" hangot, valamint ha profilból nézem magam a tükörben, a felső ajkam előrébb áll egy kicsit, és ez nagyon nem tetszik. Sajnos köpködve beszélek, ami borzasztó kellemetlen. A kérdésem az, hogy ezt valóban nem lehetett volna másképp megoldani, csak így? Vissza lehetne állítani az eredeti fogsor vonalat? Amikor az orvos az ideiglenes koronákat tette fel, nem volt semmi ezekhez hasonló probléma, nem állt előrébb egyik fogam sem. Ezért nem értem, a végleges miért lett ilyen.

A HáziPatika.com szakértőjének válasza fogpótlások témában:

Sokszor az a gond, hogy az ideiglenes korona rétegvastagsága kisebb, mint a cirkonkoronáké. Azt gondolom, hogy több csiszolással lehet plusz helyet kialakítani a vastagabb falú cirkonnak is, de ez természetesen a fogak teherviselő képességének némi gyengülését jelenti majd. Az orvos ezen a határon kénytelen egyensúlyozni. Ami a beszédhibát illeti, lehet, hogy a koronák szájpadlás felőli oldala túl domború. Ezt egyszerűen lehetne korrigálni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra