Nyitott szájjal aludni veszélyes

HáziPatika

Sokkal nagyobb veszélyben vannak azoknak a fogai, akik nyitott szájjal alszanak, mert megváltozik a száj nyálkahártyájának savassága, ráadásul a nyitott szájjal alvás egyéb problémák, például a kellemetlen szájszag rizikóját is növelik.

Tényleg veszélyes nyitott szájjal aludni?

Ha valaki a száján keresztül veszi a levegőtalvásközben, azzal kiszáríthatja a száj nyálkahártyáját, így nem lesz a szájában elegendő nyál. A nyál a száj megfelelő kémhatásának biztosításához szükséges, vagyis ahhoz, hogy a szájüreg ne váljon túlságosan savassá. A nyál emellett a kártékony baktériumok "kiöblítéséért" is felelős, ezek a mikrobák felelősek például a kellemetlen lehelet vagy az ínygyulladás kialakulásáért.

A nyitott szájjal alvók fogai nagyobb eséllyel szuvasodnak, fogszuvasodás alvás pH-érték nyál száj fogak
A nyitott szájjal alvók fogai nagyobb eséllyel szuvasodnak

Az új-zélandi University of Otago szakemberei egy 2016-os kutatásban bebizonyították, hogy aki nyitott szájjal alszik, annak a szája sokkal savasabb, így jóval nagyobb esélye van a fogszuvasodásnak, valamint a fogérzékenység kialakulásának is. Ennek ráadásul két oka is van: a savas környezet közvetlenül is roncsolja a fogak zománcrétegét, emellett a mikrobák elleni küzdelem sem lesz olyan hatékony.

Fogszuvasodás: az első jelek

A fogszuvasodást, vagyis a lyukas fogat a fogorvos nagyon könnyen észreveheti, akár szabad szemmel, akár röntgenfelvételen. Vannak olyan árulkodó jelek, amelyek minket is figyelmeztethetnek arra, hogy az egyik fogunkkal nincs minden rendben, érdemes minél előbb szakemberhez fordulni. Kattintson!

A kutatók 10 egészséges önkéntest vontak be a kísérletbe, akiknek megmérték a szájüregi hőmérsékletét, illetve azt is, hogy milyen volt a szájuk kémhatása. Ezután több éjszakát is végig kellett aludniuk, vagy "normálisan", vagyis csukott szájjal, vagy pedig egy speciális orrcsipesszel, ami arra kényszerítette őket, hogy a szájukon keresztül vegyék a levegőt. Az önkéntesek szájának hőmérsékletét és pH-értékét folyamatosan mérték ez idő alatt. A kísérlet összesen négy éjszakán keresztül tartott.

Alvás közben lecsökken a pH-érték

Úgy találták, hogy az átlagos napközbeni pH-érték 7,3 volt, ez alvás közben 7-re csökkent. Azonban ha nyitott szájjal aludt valaki, akkor a pH-értéke átlagosan 6,6-ra változott - ez pedig jóval alacsonyabb, vagyis savasabb a normálisnál. A kémhatás esetenként 3,6-ra is csökkenhetett, ami jóval az alatt a határ alatt van, amelynél a fogzománc károsodni kezd.


"Normális, hogy alvás közben folyamatosan és lassan csökken a száj kémhatása, de azoknál, akik nyitott szájjal alszanak, sokkal jelentősebb ez a változás" - mondta Joanne Choi, a kutatás vezető szerzője. "Ez az első olyan kutatás, mely folyamatosan figyelte a szájunk éjszakai kémhatásának változásait. Ha tehát valaki a száján keresztül veszi a levegőt alvás közben, azzal rosszabb fogakat kockáztat."

Értékelje a cikket!

Glamour 2Szék

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +27 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a gyengén felhős és erősen felhős területek egyaránt jelen lesznek, szórványosan várható zápor, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag