Korai fogszabályozás: hatékonyabb és olcsóbb

Kinek nyuszi, kinek vámpír fogai vannak, de van olyan is, aki a pókot tudja kiharapni a sarokból és van, akit mindez nem zavar. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az ilyenfajta szexepil az egészségre is káros lehet.

Fél sikernek számít, ha valaki rászánja magát, felkeresi fogorvosát és tudatja vele, hogy készen áll a fogszabályozásra.

Sokaknak, akik tökéletes fogsorral rendelkeznek eszükbe sem jut, milyen súllyal bír ez a döntés. Szerencsés esetnek mondható, amikor a szülők rendszeresen elviszik gyermeküket az időközi fogászati ellenőrzésekre, illetve szerencsés helyzetben van a gyermek, ha elfogadják az orvos tanácsát és megbeszélik serdülőkorú csemetéjükkel, hogy el kellene kezdeni a fogszabályozást. Fontos megemlíteni, hogy a 14-16 éves korban megkezdett kezelés előnye nem csupán a rövidebb idő alatt elérhető eredmény, hanem a TB által vállalt 18 éves kor betöltése előtti támogatás is.

A támogatás magában foglalja, hogy a 18 éves kor alatti betegek a beavatkozás árának részleges térítése mellett jogosultak fogszabályozó készülékre, oly módon, hogy a fogorvosi munka térítésmentes, a fogszabályozó készülék árához nyújtott támogatást pedig az OEP határozza meg és közleményben teszi közzé.

A korai fogszabályozás mellet szól még, hogy ebben az életkorban viszonylag egyszerű készülékekkel, általában kivehető, illetve kisebb méretű felragasztott fogszabályozókkal, konzervatív úton (maradó fogak eltávolítása nélkül) tudják az állcsont és a fogak növekedését befolyásolni és állandó kontroll alatt tartva megfelelően irányítani. Később a maradó fogazat kialakulásával a torlódást már csak a fog/fogak eltávolításával, az alsó és a felső állcsontok egymásnak nem megfelelő viszonyát pedig, rosszabb esetben állcsontsebészeti és fogszabályozó kezelés kombinációjával lehet rendezni. Tehát már kisiskolás korban érdemes kikérni szakember tanácsát, hogy szükség van-e fogszabályozó kezelésre, és ezt mikor kezdjük el. Ne felejtsük el, az orvos szakértelme és tapasztalata ugyanannyira fontos, mint az adott egyén felelőssége. Ha nem tartjuk be orvosunk tanácsát a készülék viselésére vonatkozóan, úgy veszélyeztetjük a kezelés sikerességét.

Ha valamilyen okból kifolyólag ez az elhatározás már a felnőtt kor betöltése után születik meg, számolnunk kell azzal, hogy több pénzbe fog kerülni a sokszor több éven át tartó kezelés. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a fogszabályzás nem csupán a szép mosoly érdekében történik.

"Fogaink és állcsontjaink egészségét és a megfelelő funkcionálást biztosítjuk a fogszabályozással. A torlódott fogak nehezebben tisztíthatóak, így fogszuvasodáshoz, annak kialakult szövődmény betegségeihez (fogbélgyulladás, gyökérhártya-gyulladás, csonthártya-gyulladás), súlyosabb esetben fogelvesztéshez is vezethetnek. A nem jól funkcionáló fogak és állcsontok, fogágybetegséget is előidézhetnek, amelyek szintén a fogak kihullását okozhatják.

FogínygyulladásMindezek megelőzése érdekében és a már kialakult eltérések korrigálására, továbbá az esztétikus mosoly helyreállításának kedvéért, mielőbbi fogszabályozó kezelést javasolt, hiszen fiatal korban sokkal rövidebb idő alatt és jelentősen kisebb költség mellett kerülhetőek el a későbbi problémák" - mondták az Eccentric prevenciós kezdeményezés keretein belül, a Dental Concept fogászati klinika szakértői tapasztalattal rendelkező orvosai.

Melyik fogorvos mellett tegyünk le a voksunkat? Nehéz döntés, mert maximálisan meg kell bíznunk abban a szakemberben, aki "átszabja" fogsorunkat. Mielőtt belevágnánk a kezelésbe, érdemes több fogászati klinikára is ellátogatni, megfigyelni, milyenek a higiénés állapotok, hogyan beszél velünk a doktor úr/hölgy, milyen alternatívákat kínál számunkra és milyen referenciákkal büszkélkedhet.

Ha azt halljuk, hogy csak foghúzással megoldható a szabályozás, nem szabad első szóra beleegyeznünk. Számos olyan módszer létezik már a fogak helyes elrendezésének visszaállítására, amelyek segítségével elkerülhető a foghúzás, tehát ragaszkodjunk egészséges fogainkhoz és ne felejtsük el, még mielőtt felcsatolnák több éves "zablánkat", hozassuk rendbe a szuvasodásnak indult fogainkat.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra