Komolyan kell venni a fogcsikorgatást

Az éjszakai fogcsikorgatás nemcsak annak kellemetlen, aki esetleg ébren van és hallja, hanem az alvónak is: károsítja a fogait, fejfájást és a nyak merevségét is okozhatja. Van segítség?

A Német Fogászati Egyesület (BZÄK) szerint minden második ember hangosan csikorgatja a fogát, minden ötödik pedig rendszeresen. Néhányan csak este, de bőven akad, aki napközben is. Amit viszont talán egyikük sem tud, hogy ilyenkor sokkal nagyobb a terhelés a fogakon, mint rágás közben.

Hatalmas nyomás

A fogfájás a legtöbb ember számára egyértelmű jele annak, hogy gyulladt vagy lyukas a foga. Azonban a fájdalmak hátterében egyéb okok is állhatnak, olyanok is, melyeknek nem tulajdonítunk nagyobb szerepet. Lássunk ezek közül néhányat!

A nyomás akár négyzetcentiméterenként hatszáz kilogrammnál is több is lehet - magyarázta Dietmar Österreich, a BZÄK alelnöke, aki szerint aki a fogát csikorgatja, tulajdonképpen a metsző- és őrlőfogainak felületét csiszolja simára. A fogak keménysége csökken, és lassan elvesztik eredeti formájukat.

Hosszú távon ennek az lesz a következménye, hogy a fogak fájdalommal reagálnak, annyira érzékenyek lesznek a melegre és a hidegre . Sőt, darabok is kitörhetnek belőlük vagy a felhelyezett koronából, a tömések kijöhetnek, legrosszabb esetben pedig az egész fog is kiszakadhat.

A tudományos irodalomban arról is sokat vitatkoztak, hogy a fogcsikorgatás és az ezzel járó nyomás során a fognyak mikroméretű struktúrái is leválhatnak - folytatta Österreich. Ezek kis bemélyedések formájában láthatók is, de hasonló képződmények keletkeznek az erős fogmosás hatására is.

Az éjszakai fogcsikorgatásnak az egyik leggyakoribb tünete az állkapocs izmainak fájdalma
Az éjszakai fogcsikorgatás egyik leggyakoribb tünete az állkapocs izmainak fájdalma

Segíthet egy eszköz

Számos esetben azonban a fogcsikorgatás (más néven bruxizmus) önkéntelen, kisgyerekeknél pedig pár hónap alatt, a fog áttörése után eltűnhet, a korral pedig tovább csökken. Megoldás azonban létezik azok számára is, akiknél ez rendszeresen visszatérő probléma, egy műanyag szabályzót kap, amit éjszakára a szájába kell helyeznie.

Ez az egyénre szabott sín megóvja a fogakat a túlzott nyomástól és súrlódástól, és védi őket a további kopástól. A hasznosság megkérdőjelezhetetlen, de eleinte sokan nem szívesen használják, mert úgy érzik, mint egy idegen testet a szájüregükben, ami zavarja őket az alvásban.

A legtöbben azonban pár nap múlva hozzászoknak. Nap folyamán egy zárt dobozban kell tárolni, és fogkefével tisztítani. Fontos azonban tudni, hogy ez a szabályozó ugyan enyhíti a fogcsikorgatás tüneteit, de annak okát nem szünteti meg.

Feszes izmok, fejfájás

Az éjszakai fogcsikorgatásnak az egyik leggyakoribb tünete az állkapocs izmainak fájdalma, a nehéz mozgatás, amely az esetek 20-30 százalékában előfordul. "Előfordul, hogy a beteg alig tudja kinyitni a száját, annyira merevek a rágóizmok - tette hozzá Michael Preibsch, a Német Fizioterápia-szövetség alelnöke, aki elárulta, hogy a szaknyelv ezeket craniomandibuláris diszfunkciónak nevezi. - A fájdalom sokszor kisugárzik a nyakba és a hátba is. Sőt hosszú távon szédülés és látási problémák is felmerülhetnek."

A tüneteket speciálisan képzett gyógytornász segítségével enyhíthetjük, aki masszírozással és gyakorlatokkal újra mozgathatóvá teszi az elmerevedett részeket. De mi magunk is tehetünk a fájdalom ellen, ha az arcunkra meleg vízzel átnedvesített törülközőt rakunk, és közben lassan masszírozzuk az állkapocs izmait, vagy a számítógép előtt ülve pár percre ásító mozdulatot teszünk, vagy tudatosan ellazítjuk az állkapcsunkat.

Ezek azonban csak tünetek, melyeknek leggyakoribb kiváltó oka a stressz . A fogcsikorgatás ugyanis úgy működik, mint egy szelep, amelyen át az idegrendszer "kiengedi a gőzt." Ehhez azonban más módszert is lehet találni, például vannak különböző relaxációs technikák, de érdemes szakemberhez fordulni tanácsért.

Forrás: Spiegel Online

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra