Így lehet tökéletes a mosolyunk (x)

Fogaink körültekintő ápolását hajlamosak vagyunk félvállról venni, pedig a megfelelő szájhigiénia bizony fontos része az egészségünknek. A következőkben azokat a rutinlépéseket vesszük sorra, melyeket érdemes lenne mindennap beiktatnunk szájápolási rituálénkba.

Mindennek az alapja: a rendszeres fogmosás

Természetesen nem létezhet fogápolás rendszeres fogmosás nélkül. De mit is értünk rendszeres alatt? Bár az ideális az lenne, ha minden étkezés után meg tudnánk mosni a fogainkat, a gyakorlatban ezt nem túl egyszerű megvalósítani. Éppen ezért arra kell törekednünk, hogy naponta legalább kétszer, reggel és este fogat mossunk, ez a fogmosás pedig mindig tartson legalább 2 percig. A szakemberek szerint a legjobb, ha fogkefénknek kis- vagy közepes méretű a keféje, és arról is győződjünk meg, hogy a sörték elérik a fogaink közötti réseket.

A megfelelő szájhigiénia fontos része az egészségünknek
A megfelelő szájhigiénia fontos része az egészségünknek. Fotó: iStock

A fogközökről se feledkezzünk meg!

Bár a fogkefe elengedhetetlen része a fogápolásnak, bizony léteznek olyan helyek a szánkban, ahova egyszerűen nem tudunk vele elérni. Ilyen például a hátsó őrlő fogak környéke és a fogközök. Ezeket a helyeket a legegyszerűbben és leghatásosabban fogköztisztító kefével érhetjük el. A fogmosás kiegészítéseképp naponta egyszer mindenképpen érdemes beiktatnunk a használatát.

Jól jöhet a szájvíz is!

A szájvizek a fogszuvasodás, az ínygyulladás vagy a fogkőképződés megelőzésében, valamint szájüregünk tisztaságának mindennapos megőrzésében játszhatnak fontos szerepet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szájvízhasználat nem helyettesíti sem a fogmosást, sem a fogköztisztítást. A szájvizet érdemes naponta egyszer, esténként a fogköztisztítás után használni.

Irány a fogorvos!

Bár ez nem kifejezetten a mindennapi szájápolási rutin részen, ám a megfelelő szájhigiénia fenntartásában bizony kiemelt szerepe van a rendszeres fogászati ellenőrzésnek is. Szakemberek szerint az lenne az ideális, ha félévente eljárnánk fogorvosunkhoz, de ha ez nem is fér bele, arra mindenképpen törekednünk kellene, hogy évente legalább egyszer túlessünk egy fogászati ellenőrzésen. Ezen ellenőrzések alkalmával pedig mindenképpen érdemes beiktatnunk egy fogkőlevételt is.

Signal - minden mosoly számít

A 92 százalékban természetes eredetű összetevőket tartalmazó Signal Long Active Nature Elements Clove Sensitive fogkrémet kifejezetten arra tervezték, hogy fogainknak egész napos védelmet nyújtson. A természetes szegfűszeget és borókabogyó-olajat tartalmazó fogkrém a reggeli és esti fogmosás között is védi a fogakat, cinktartalmának köszönhetően pedig természetes antibakteriális hatása is van, amely segít védelmet nyújtani a lepedékképződés ellen akár 24 órán át.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra