Az energiaitalok a fogaknak sem tesznek jót

A sport- és energiaitalok fogyasztása riasztó mértékben megnövelte a fogkárosodások mértékét, főként a tizenévesek körében, ugyanis az italok magas savtartalma károsítja a fogzománcot.

Amint arról Poonam Jain, a tanulmány szerzője beszámolt, a fiatalok előszeretettel fogyasztanak ilyen italokat abban bízva, hogy ezzel fokozni tudják teljesítőképességüket, és legtöbben megdöbbennek, mikor meghallják, mindez mennyire ártalmas a fogukra nézve. A kísérlet során a kutatók különféle sport- és energiaitalba áztattak be 15 percre egy emberi fogat, majd azt két órára mesterségesen előállított nyálba helyezték át.
Ezt a folyamatot öt napon át napi négy alkalommal ismételték meg, az idő többi részében pedig friss, mesterséges nyálban tárolták a mintát. Ezzel a szakemberek lényegében azt szimulálták, ami egy átlagos amerikai tini fogával történik, aki rendszeresen fogyaszt energiaitalokat. A fogakon történt károsodás már öt nap után látható volt, és az is kiderült, hogy az energiaitalok kétszer olyan károsak voltak, mint a sportitalok.

A korai fogmosás tovább fokozza a bajt

Mivel a statisztikák alapján az amerikai tizenévesek 30-50 százaléka fogyaszt energiaitalokat, és 62 százalékuk legalább napi egy sportitalt, a szakemberek szerint, igen fontos felhívni a figyelmüket a rájuk leselkedő veszélyekre. A fogakon történő károsodások visszafordíthatatlanok, a zománc által nyújtott védelem nélkül a fogak érzékenyebbé válnak, könnyebben kilyukadnak és elszuvasodnak.

Dr. Jennifer Bone, az Általános Fogászati Akadémia szóvivője elmondta, hogy a hozzájuk érkező betegeket mindig arra buzdítják, hogy minél kevesebb sport- és energiaitalt fogyasszanak, ám ha mégis így tesznek, utána öblítsék ki a szájukat és rágjanak el egy cukormentes rágógumit, amivel elősegítik a nyáltermelést. Fogat mosni azonban csak egy órával az ilyen termékek fogyasztása után szabad, mivel a fellazult fogzománcot a fogmosással csak tovább károsítanák.
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+9, +15 °C

Hazánkban kedden délelőtt gyengén fátyolfelhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag