A sajt megóv a fogszuvasodástól

A tejtermékek fogyasztása közismerten jót tesz az egészségünknek, különösen csontjaink egészségének. Arról azonban eddig nem sok célzott kutatás készült, hogyan befolyásolják a tejtermékek a száj egészségét.

A legújabb számában megjelent kutatás azonban azt mutatja, hogy a sajt és más tejtermékek fogyasztása segíthet a fogszuvasodás megelőzésében.

A kutatók Vipul Yadav vezetésével hatvannyolc 12 és 15 év közötti alany szájában mérték a lepedék pH-értékét sajt, tej vagy cukormentes joghurt fogyasztása előtt és után. Az 5,5-nél alacsonyabb pH-érték a fogerózió (a fogzománc kopása) fokozott kockázatának tesz ki bennünket. Minél jobban meghaladja az 5,5-es értéket a pH-érték, annál alacsonyabb a fogszuvasodás kialakulásának kockázata.

A résztvevőket véletlenszerűen különböző csoportokba osztották be. Az első csoport tagjait arra kérték, hogy egyenek cheddar sajtot, a másodikat arra, hogy igyanak tejet, a harmadikat pedig arra, hogy egyenek cukormentes joghurtot. Mindegyik csoport három percig fogyasztotta az adott élelmiszert, majd vízzel öblített. A kutatók mindegyik résztvevő szájában megmérték a pH-értéket 10, 20 és 30 perccel a fogyasztás után. A tejet és a cukormentes joghurtot fogyasztók esetében nem változott a szájüreg pH-értéke. A sajtot fogyasztók szájában azonban a pH-érték gyors emelkedését mutatták ki mindegyik időintervallumban, ami arra utal, hogy a sajt fogszuvasodás elleni tulajdonságokkal rendelkezik.

A kutatás azt mutatta, hogy a sajtfogyasztásból származó pH-érték növekedés a fokozott nyálelválasztás következtében alakulhatott ki (amivel a szájüreg természetes módon helyreállítja a savasság alapszintjét), amit a rágás válthatott ki. Ezen kívül a sajt különböző összetevői is a fogzománchoz tapadhatnak, ami szintén védheti a fogat a savasság ellen.

A kutatók szerint tehát a tejtermékek azon kívül, hogy egészséges alternatívát jelenthetnek a magas szénhidrát- és cukortartalmú rágcsálnivalók helyett, még a fogszuvasodás megelőzésében is segíthetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra