Vigyázat, itt a gyilkosgalóca

Budapest, 2007. június 20. (MTI) - A tartós kánikula és a hirtelen záporok nyomán a szokásosnál több gyilkosgalóca terem az erdőkben, ezért a begyűjtött gombát most még inkább célszerű a piacokon ingyen rendelkezésre álló szakértőkkel ellenőriztetni, mielőtt étel készülne belőle - hívta fel rá a figyelmet Lovász Károly.

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piacigazgatóságának (CSAPI) előadója elmondta, hogy 7 budapesti piacon működnek hivatásos gombaszakértők, a Bosnyák téri és a Fehérvári úti piacon a hétvégeken is van ilyen szolgáltatás. Ők egyfajta biztonságot jelentenek a hiányos ismeretekkel rendelkező gyűjtők számára.

Munkájuk azért is fontos mert a szalmonella után a mérgesgomba idézi elő a táplálkozásból adódó legtöbb megbetegedést, évente átlag 100-nál is több esetben kerülnek korházba a tudatlanság áldozatai.

Nem kis feladat a gombák világában eligazodni, hiszen Magyarországon hozzávetőleg 3500 kalaposgombafaj lelhető fel a természetben, közülük 600 ehető. Több milliárd forint értékű természeti kincsről van szó, hiszen évente 6000 szarvasmarha húsának megfelelő mennyiségű gomba nő ki a földből a réteken, mezőkön, erdei fák tövében, s e roppant mennyiségnek csupán elenyésző hányadát gyűjtik be - utalt rá a szakember. Így is több ezer családnak jelent jövedelemkiegészítést a gombagyűjtés, ők rendszeresen járják az erdőket, hogy alkalmanként több kilónyi mennyiséget vihessenek haza.

Jelenleg éppen a sárga rókagomba, a vargánya és a szegfűgomba szezonja zajlik, e finomságok kilójáért 3000-4000 forintot is megadnak a piacon, vagy az éttermek konyháin. Az igazi ínyencségnek számító szarvasgomba kilója akár 40 000 forintot is kóstálhat. Mivel e faj a föld alatt terem, nehéz megtalálni, ezért betanított kutyákkal vagy jó szimatú disznókkal keresik a speciális gombászok.

Többnyire egymás elöl is titkolják a gazdag szarvasgombatermő-helyeket, nehogy a konkurencia megelőzze őket a gyűjtésnél.

A kirándulók között is mind többen hódolnak a gombagyűjtés egészséges hobbyjának, e táplálék ugyanis ingyen hozzáférhető, finom, laktat és nem hizlal. Az amatőr gombavadászoknak jó támpontot jelenthet Rimózci Imre professzor most megjelent Gombavizsgáló könyve, amit nem árt elvinni a gyűjtőútra, hogy aztán a piaci ellenőröknél az asztalra kitett zsákmánynál kontrollálhassák, kellően megalapozott-e a tudásuk.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra