Savanyú káposzta és kovászos uborka: a legegészségesebb ételek?

Egyre-másra jelennek meg a tanulmányok a fermentált ételek előnyeiről, kedvező egészségügyi hatásaikról. Ezek hátterében ugyanaz áll: a fermentált ételek ugyanis tele vannak hasznos baktériumokkal.

A baktériumokkal erjesztett, vagyis fermentált ételekben az erjesztés során megindul a bomlás, amelynek következtében olyan jótékony baktériumok jönnek létre, amelyek segítik az emésztőrendszer működését, valamint megóvnak a kórokozóktól. Ráadásul a fermentált ételeket könnyebb megemészteni is, hiszen a baktériumok felbontják a bennük lévő szénhidrátokat. A fermentált ételek természetes probiotikumként működnek, így hozzájárulnak a szervezetünk megfelelő működéséhez.

"Az immunrendszerünk működéséért felelős sejtek nagy része a beleinkben található" - mondja Alison Clark, a British Dietetic Association szakértője. "A fermentált ételek ezeket a sejteket, illetve a bélflórában élő segítő baktériumokat stimulálják. Ha tehát valaki gyakran betegeskedik, könnyen megfázik, rendetlenkedik a gyomra vagy akár hatással van rá a téli szürkeség, mindenképpen érdemes több fermentált ételt fogyasztania."

Több kutatás is bizonyította a fermentált ételek hasznát - a legutóbbi tanulmányból az derült ki, hogy a joghurtrajongók körében alacsonyabb a diabéteszesek száma. De a probiotikumoknak, illetve az erjesztett ételeknek jó hatása van a változókori hőhullámokra, a gyomorfekélyre, az agyműködésre és a hangulatra, sőt még a testsúlyunkra is.

A savanyú káposzta tele van hasznos baktériumokkal (Fotó: Europress)

A szakemberek szerint a legjobb, ha minél több erjesztett ételt fogyasztunk: érlelt sajtokat, savanyúságokat , joghurtot és kefirt. Az egyik nagy előnynek ráadásul azt tartják, hogy a jótékony baktériumokat nem lehet "túladagolni". Azonban arra érdemes figyelni, hogy a fermentált élelmiszerekben található baktériumok jóval komplexebbek, mint hisszük, ezért lehet, hogy az érzékenyebb gyomrúaknál az ellenőrzött probiotikum-tabletták jobban beválnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra