Romlanak a szerbek táplálkozási és higiénés szokásai

Belgrád, 2007. július 15. (MTI) - Szerbia lakóinak egyötöde soha nem gondol az egészségére, minden második túlsúlyos, ötödük pedig kövér, csak 40 százalékuk mos naponta fogat, és csökken a rendszeresen fürdők száma - derítette ki egy szerbiai országos felmérés.

A Milan Jovanovic Batut Közegészségügyi Intézet múlt évi vizsgálatának most ismertetett eredménye szerint a felnőtt szerb lakosok 46,5 százalékának magas a vérnyomása. Ehhez a túlzott sófogyasztás is hozzájárul, amelynek veszélyeire hiába figyelmeztetnek az orvosok - a szerbek csaknem 9 százaléka úgy nyúl étkezés elején a sószóróért, hogy még bele se kóstolt az ételbe.

A testtömeggel számolva a lakosság 38,3 százaléka volt normálisan táplált, 54,5 százalék több-kevesebb súlyfelesleggel küzdött. A kifejezetten kövérek aránya 20 százalék volt. Ami a gyerekeket illeti, náluk se jobb a helyzet: 18 százalékuk mérsékelten, 6,4 százalékuk pedig kifejezetten kövér.

A testsúlyproblémákban szerepe lehet annak is, hogy az ország nagy részén még mindig főleg állati zsiradékkal főznek. Nyugat-Szerbiában a lakosság 44,5 százaléka, a Vajdaságban pedig 43,8 százaléka használ többnyire állati zsírt, míg Belgrádban ez az arány csak 14,2.

Kedvező fejlemény ugyanakkor, hogy - egy hat évvel korábbi hasonló vizsgálat adataival összehasonlítva - nőtt a rendszeresen étkezők száma: a lakosság 56,5 százaléka eszik naponta háromszor, s háromnegyed az arányuk azoknak, akik nem hagyják ki a reggelit.

Érdekes jelenség, hogy a legidősebb, s a legszegényebb lakossági csoportokhoz tartozó vidéki lakosok rendszeresebben étkeznek a fiataloknál és a városiaknál.

Ami a higiénés állapotokat illeti, a kézmosás terén számottevő javulás történt Szerbiában hat év alatt, ugyanakkor majdnem 10 százalékkal csökkent a rendszeresen fürdők és tusolók száma.

Ugyanilyen elkeserítő a helyzet a szájhigiéné terén: míg 2000-ben még a szerb lakosok 56,7 százaléka mosott rendszeresen fogat, a múlt évben már csak 40,7 százalék.

(MTI-Panoráma - Fazekas László, Belgrád)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra