Receptötletek kovászos uborkára

A nyár nem csak a lekvárok és befőttek, de a savanyúságok, és leginkább a kovászos uborka időszaka is. Ha kedvet kaptak a házi kovászoláshoz, kövessék tanácsainkat!

A savanyúságok közül talán a kovászos uborka elkészítése a legegyszerűbb, hiszen nem igényel különösebb főzést, dunsztolást, mert a napon érlelődik meg, ráadásul kisebb mennyiségben is elkészíthető. Sokféle recept létezik rá, szinte minden családban másképpen fűszerezik. Megmutatjuk, mi hogyan szeretjük!

Az alapanyagok (5 literes üveghez):

  • kb. 3 kg nagyobb méretű csemegeuborka, a legjobb a 8-9 cm-es
  • 1 csomag friss kapor
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 10-15 szem egész fekete bors
  • 4-5 babérlevél
  • néhány szelet kenyér

Az elkészítés

Az uborkákat körömkefével alaposan sikáljuk meg, hogy a szúrós és göcsörtös részeket eltávolítsuk, majd vágjuk le a két végét. Aztán 4 helyen vágjuk be az uborkákat (sok helyen ezt nem szokták), majd tegyük félre. Ezután elkészítjük a befőzőlevet: annyi vizet forralunk, ahogy literes az üvegünk, és literenként 3-4 dkg sót adunk hozzá. Ha felforrt, kicsit hűlni hagyjuk. Közben elővesszük a sterilizált üveget, az aljára beletesszük a kaprot, majd szépen elrendezgetjük az uborkákat is. Beleszórjuk a fokhagymát, a borsot és a babérlevelet is, végül a tetejére rátesszük a kenyeret. Fontos, hogy a kenyér teljesen lefedje a tetejét, végül leöntjük a sós vízzel. A tetejét egy kis tányérral lefedjük, és napos helyre tesszük. Nem a tűző napra van szüksége, hanem a melegre, hogy megérjen, erre ügyeljünk.

Milyen kenyérrel?

A gyakorlott kovászos uborka készítők a fehér kenyérre esküsznek, annak is elsősorban a csücskére. Bármilyen lisztből készült kenyeret is válasszunk, arra ügyeljünk, hogy olajos magvak és zöldfűszerek ne legyenek benne.

3-4 nap után fogyasztható, de mielőtt még késznek minősítenénk, mindenképpen kóstoljuk meg. Ha olyan az íze és az állaga, amilyet szeretnénk, vegyük ki az uborkákat az üvegből, és tegyük egy másik, tiszta üvegbe, vagy jól záródó tálba. A levét szűrjük át, és adjuk hozzá. Hűtőszekrényben tartva akár két hétig is eláll.

További variációk

Még több fűszer

A fentieken kívül, egyes helyeken másféle fűszereket, így például mustármagot és koriandermagot is használnak, kb. 4-5 egész szem kell belőlük, illetve a kapor mellett csombor is kerül az üvegbe.

Hideg felöntőlé

Vannak, akik a befőzőlevet nem forralják, hanem hidegen öntik az uborkára, a többit majd elvégzi a meleg. Ha szeretnénk megtalálni a számunkra legfinomabb uborkát, érdemes többféleképpen is elkészíteni.
A nyár a kovászos uborka időszaka
A nyár a kovászos uborka időszaka
Burgonyával, sváb módra
A svábok nem kenyérrel, hanem burgonyával készítik el, szerintük így sokkal ropogósabb és finomabb az uborka, és a leve sem lesz zavaros. Egy 5 literes üveghez kb. 6 közepes burgonyára van szükség, amit alaposan mossunk meg, mert héjastól kell felhasználni, majd vágjuk félbe. A burgonya felét az üveg aljára tesszük, másik felét pedig az üveg tetejére, ahogyan a kenyeret tennénk. Ez a fajta uborka a burgonya természetes keményítőtartalmától "kovászolódik meg". Érlelése szintén a napon, 3-4 nap alatt történik meg.

Amire érdemes még odafigyelni

  • a kovászos uborka nem szereti a hőmérséklet ingadozást, ezért, ha hűvös lenne az éjszaka, vigyük be melegebb helyre az uborkát.
  • időnként nézzük meg az uborkát, mert sokszor előfordul, hogy a kenyér úgy megszívja magát a folyadékkal, hogy feljön az üveg tetejére. Ilyenkor tegyünk egy faágat rá, ami nem engedi, hogy elmozduljon.
  • ha nem mossuk meg alaposan az uborkát és szennyeződések maradnak rajta, akkor könnyen dugába dőlhet a kovászolásunk, mert az uborka romlásnak indul. Az alapos tisztításra mindenképpen szánjunk elég időt.
  • fontos az is, hogy friss és kemény uborkákat vegyünk. Amelyik puha vagy ráncos, az könnyen megromolhat.
  • ha először próbálkozunk vele, inkább kisebb adagot készítsünk el. 7 dl-es üvegben is ugyanolyan tökéletes uborkánk lesz, csak kevesebb.
Ha a megfelelő tárolási körülményeket betartjuk, a kovászos uborkával nem történhet semmi probléma. Ha az érése mégsem indulna be, lehet, hogy túl hűvös helyet választottunk neki. Ilyenkor tegyük át egy másik, naposabb, melegebb helyre és figyeljük.

Értékelje a cikket!

Tisztelt Doktor Úr! 61 éves nő vagyok, és évek óta vissza-visszatérő hasmenéseim vannak. Tavaly áprilisban rosszindulatú melldaganattal műtöttek, akkor nagyon vashiányos voltam. Azóta változó a vasszintem. Szinte állandóan fáradt vagyok. Egy éve kb. napi rendszerességgel jöttek a hasmenések, napi 3-5 alkalommal, néha alig tudtam elmenni a WC-ig. A székletem az elmúlt 1-2 hónapban már állandóan egy lágy massza volt. Haspuffadásom is volt, de mivel Kreont írt a haspuffadásokra már évekkel ezelőtt a gasztroenterológus, ez segített a puffasztó ételek után. B12 injekciót is kapok évek óta, mert egyszer a normál szintnél sokkal alacsonyabb volt. Ez év februárban szürkehályoggal műtötték a jobb szememet, utána kétszer szivárványhártya gyulladásom lett. A szemész orvos kérte a góckutatást áprilisban, mivel a másik szememet is szükséges lenne műteni. Azóta minden szakorvosnál voltam, minden eredmény negatív lett. A gasztro maradt utoljára. Egy colitises betegtől hallottam, majd olvastam a Dr. Hummel gélről, ezt kezdtem "kanalazni", ez csökkentette a hasmenéseimet, formás lett a székletem, de még mindig lágy kissé. A gasztroenterológus laborvizsgálatra küldött: Parietális sejt elleni at, IIF kétes és Endomysium elleni at. (EMA) IIF kétes/gyengén pozitív. Ennek alapján előírt a gasztroenterológus "Glutén-mentes diétát 3 hónapig? június 15-én. Menjek vissza egy hónap múlva. Nem küldött dietetikushoz, csak az interneten böngészem, hogy mi is a gluténmentes diéta. Mondta, hogy majd meg kell nézni, hogy nem Crohn beteg vagyok-e esetleg. De több helyen azt olvastam az interneten, hogy a bélbiopszia előtt tilos gluténmentes diétát tartani, mert akkor nem kapnak valós eredményt. Nem értem akkor az egészet! Akkor miért diétáztat az orvos és/vagy miért nem tanácsolt egy dietetikushoz? Egy év alatt 12 kg-ot fogytam. A karjaim, lábaim nagyon vékonyak, de még most is túlsúlyos vagyok. 164 cm és 72 kg vagyok. 1999. óta tudom, hogy laktóz intoleranciám van. Most akkor glutén érzékeny lettem?

Tisztelt Kérdező! Endomyzium ellenes, transzgumaniase ellene és gliadin ellenes antitest vizsgálatokkal, valamint vékonybél biopsziával lehet dg.-ni a lisztérzékenységet. 1-2 hónap alatt a boholy sorvadás nem változik, emiatt a késöbb ...

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban kedden délelőtt a csapadék egyre inkább kelet felé helyeződik át, mögötte megkezdődik a felhőzet felszakadozása és hideg levegő beáramlása.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag