Összefogás az egészségért Darnózselin

Sokan összejöttek a szigetközi Darnózseli községben az Összefogás napja az egészségért nevű programra kedden.

A csaknem 1600 lakosú település központjában már a reggeli óráktól fogadta méhnyak-szűrésre az asszonyokat a Magyar Posta Zrt. országjáró szűrőbusza. A TEVA Magyarország Zrt. jóvoltából vérnyomást, koleszterin-szintet és csontsűrűséget mértek a szabadtéren felállított sátrak alatt.

Középkorúak , idősebbek és fiatalabbak egyaránt éltek a kényelmes lehetőséggel, azzal, hogy helybe, kis túlzással házhoz mentek a szűrést végző szakemberek, s nem kellett utazni, várakozni a vizsgálatért valamelyik városi egészségügyi intézményben.

Az eseményre a település kisdiákjai is kíváncsiak voltak, tanáraik vezetésével érkeztek,s válaszoltak kórusban jól-rosszul az egészséges táplálkozás mikéntjét firtató kérdésekre.

Az Egészséges Településekért Alapítvány és a helyi önkormányzat közreműködésével rendezett programon részt vett Dobrev Klára, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A miniszterelnök felesége örömmel üdvözölte a gyermekeket, s hangot adott meggyőződésének, hogy az egészséges életvitelt az ő korukban lehet sikerrel megalapozni egy életre.

A kuratórium elnöke elmondta: az alapítvány törekvései az egészségesebb életért fogadókészségre találnak a közösségekben. Igaz, akiknek ma még mindig tabunak számít a méhnyak-szűrés, azok nem állnak kötélnek, de a helyzet javuló - vélekedett Dobrev Klára, s bizakodva hozzáfűzte: hisz a példamutatásban, a minta erejében.

2007-05-08 15:10

Forrás: MTI-Panoráma

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra