Nem igaz, hogy kiszáradunk a kávétól

Az elmúlt tíz évben több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a kávé nem feltétlenül von el folyadékot a szervezetünkből.

Egy új tanulmány egyenesen azt állítja, hogy egy csésze kávé épp ugyanolyan folyadékbevitelnek számít, mintha vizet innánk.
A tanulmányban részt vevők nagyjából hét és fél deci kávét ittak naponta három napon keresztül, a következő három napban pedig ugyanannyi vizet. Ellenőrzött testmozgás, táplálkozás és folyadékfogyasztás mellett a kutatók összehasonlították a testük hidratáltságát jelző tényezőket (testsúly, a testben található folyadék mennyisége, vesefunkciók, vér -és vizeletértékek), és úgy találták, hogy nem volt különbség az alanyok hidratáltsági szintje között - az értékeik nem változtak, akár több vizet, akár több kávét fogyasztottak.
A kávé nem okoz kiszáradást

A kávé nem okoz kiszáradást


Bár a kutatásban részt vevők száma nem volt túl magas - 50 felnőtt férfit vizsgáltak, akik rendszeres kávéfogyasztók - a kapott eredmények összhangban állnak a korábban más kutatások eredményeiből összegyűjtött adatokkal. Egy 2002-es összesítés, amely tíz kutatás eredményeit tartalmazta, szintén azt a következtetést vonta le a rendelkezésre álló adatokból, hogy még a nagyobb mennyiségű kávéfogyasztás sem befolyásolta negatívan sem a hidratáltságot, sem a fizikai erőnlétet. Egy 2005-ös tanulmány ezt szintén megerősítette.

A kávézásnak a koffeinlöket és a kellemes íz mellett más előnyei is vannak - egy csésze fekete az egészségi állapotunkra is pozitív hatással lehet. Mi az a 3 ok, ami miatt a kávé egészséges?

Nem kell tehát tartani a kávéfogyasztás káros hatásaitól - nem csak, hogy nem fogunk kiszáradni tőle, de segít felpörgetni az anyagcserét, és a memóriára is jó hatással van.
Forrás: greatist.com

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban szombaton délelőtt változóan felhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag