Mérgező a konyhasó?

Aki az elmúlt időszakban gyakran böngészett az interneten, biztosan találkozott olyan írásokkal, melyek a konyhasó mérgező mivoltára hívták fel a figyelmet. Mennyi ezek valóságtartalma? Ennek járt utána Ködpiszkáló blog.

Hónapokkal ezelőtt indították útjára az interneten, fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított - ennek megfelelően igen veszélyes az emberi szervezetre.Az összeesküvés-elméletek hívei szerint így csökken az "egészséges NaCl-bevitel és nő a szervezet számára igen ártalmas KCl fogyasztása". Ezáltal "számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás)".

A konyhasó több mint 99 százaléka NaCl. Hogy miért nem 100 százalék? Hát ezért, mert a konyhasó általában kősóból készül, ami a tengerben oldott só kikritályosodásával keletkezett. A tengervízben pedig (jóllehet az oldott sók zöme NaCl) más sók is vannak, így KCl is - olvasható a Ködpiszkáló blogon.
Gyógyszerész szakemberek, Takács Gábor és szerzőtársai hét, kiskereskedelemből származó sómintát és egy gyógyszertári minőségű NaCl-minta összetételét vizsgáltatták meg. Hat asztali só minta csekély mennyiségben tartalmazott káliumot, ez alól csak egy deklaráltan 30 százalékkal csökkentett nátriumtartalmú só volt kivétel, mivel ezt szándékosan és jelzetten kálium-kloriddal hígítják. A mérési eredmények cáfolták, hogy a konyhasók magas káliumtartalmúak lennének. A patikai só összetétele tehát ugyanolyan, mint az élelmiszerboltban kapható konyhasóé.

"Sajnos, nagyon sok a beteg ember, és a betegségek egy részének okát is tudjuk, sőt, a megelőzés és kockázatcsökkentés tényezői is ismertek esetenként. Ezek között nem szerepel a KCl-fogyasztás mérséklése, mert a fentiekkel ellentétben nincs olyan krónikus (idült) betegség, amit a konyhasó KCl-tartalma okozna. Mindez spekuláció, szubjektív benyomásokon alapuló alaptalan félelem és pánikkeltés. A kálium-klorid csak nagy (a sóval elfogyasztható mennyiséget bőven meghaladó) dózisban mérgező. A mérgezési tünetek akutak (hevenyek), a szívműködést érintik, ha lenne hosszú távú túladagolás (ami konyhasó esetén nem fordulhat elő), akkor sem alakulna ki cukorbetegség, ekcéma, rák stb." - írják a blog szerzői.

Pontosan milyen jelei lehetnek az egyébként ritka kálium-klorid mérgezésnek? Szív és keringési problémák, magas vérnyomás, asztma, csontritkulás, érszűkület, fokozott trombózis és infarktus veszély, anyagcsere zavarok - vagyis a tünetek nagyon hasonlóak az egyébként is gyakori népbetegségekhez. Nem egyszerű tehát megállapítani, hogy a kálium-klorid okozza-e a betegséget, vagy az "ott van" magától is. A kálium normál szintje a vérplazmában 3,6-5 mmol/l. A napi káliumbevitel vegyes, kiegyensúlyozott étrend esetén 50-150 mmol. Ezt a vese és az emésztőrendszer gond nélkül kiválasztja. Sőt: hazánkban a férfiak átlagos káliumbevitele 3,0, a nőké 2,7 g/nap, mely érték egyik nem esetében sem éri el az ajánlott 4,5-5 g/nap mennyiséget. A káliumfogyasztás mérséklésére csak veseelégtelenség és bizonyos vérnyomáscsökkentők és vizelethajtók fogyasztása esetén lehet szükség.

Jóval több konyhasót fogyasztunk, mint amennyire szüksége van a szervezetünknek. Az élettani igény 4-6 g/nap, ezzel szemben az átlagfogyasztás 14-18 g/nap. Nátriumhiányban tehát semmiképpen nem szenvedünk. Számos vizsgálat igazolja, hogy a nátriumbevitel mérséklése csökkenti a vérnyomást, de azt is meg kell jegyezni, hogy az így elérhető eredmény mérsékeltebb, mint azt a nátriumfogyasztás mérsékléséért küzdők egy része gondolja. A "normál" konyhasók és a csökkentett nátriumtartalmú sók ésszerű fogyasztása veszélytelen, a túlsózás pedig a fokozott nátriumbevitel miatt veszélyes, nem a "káliumtúladagolás" okán - olvasható a blogon.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, a keleti és északkeleti tájakat leszámítva többfelé lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag