Meg kell mosni a tojást fogyasztás előtt?

Zoltai Anna, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság osztályvezetője szerint a tojás biztonságos fogyasztásával kapcsolatban ellentmondásosak az információk.

A háziasszonyok között régóta vita folyik arról, meg kell-e mosni a tojást felhasználás előtt (még akkor is, ha tisztának látszik), vagy ez felesleges lépés. A szakember videóban válaszolt a kérdésre.


A korábbi VideóRendelő adásaink legjobb kérdéseiből készült
videókat itt nézheti meg, kattintson!

Szeptemberben étteremben hideg volt a húsleves. Gyomorrontásos panaszaim voltak. Szélgörcsök, majd hasmenés. Decemberben végre csináltattak székletmintát, ami szalmonellát mutatott ki. Az ÁNTSz volt a lakáson. Most március van és a tünetek nem múltak el. Kérdésem, hogy a szalmonella mikorra ürül ki? Összefüggésben lehet-e a panaszokkal? Gasztroenterológiára - vastagbéldaganat - így nem tudok elmenni. (66 éves vagyok) Mit tudnék tenni, hogy javitsak a helyzeten? Köszönettel

Kedves Kérdező, Előfordul, hogy a kórokozó kiürülése elhúzódó. Ilyenkor az epehólyagban raktározódik el. Javaslom, hogy ismételjék meg a tenyésztést, ilyenkor ennek eredménye alapján kell dönteni a további kezelésről erről konzultáljon kezel...

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +24 °C
Minimum:
0, +7 °C

Hazánkban kedden délelőtt a napsütést főleg a Dunántúlon zavarhatják fátyolfelhők.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag