Marhahúsból ennyire keveset eszünk

A magyar marhahúsfogyasztás uniós átlaghoz közelítése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Az uniós átlag harmadát fogyasztjuk

Győrffy Balázs, a köztestület elnöke kiemelte, hogy a magyarországi fogyasztás fejenként és évente 2,0-2,5 kilogramm a marha- és a borjúhúsból, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilogrammos átlag csupán harmada. Magyarországon a szarvasmarhaállomány 2017-ben 864 ezer volt a statisztikai adatok szerint, vagyis 2010 óta mintegy 200 ezerrel nőtt. A húshasznú tehénállomány 2004 óta mintegy négyszeresére (148 ezer egyedre) bővült a NAK elnöke szerint.

Kampány indul a marhahús-fogyasztás növeléséért
Az uniós átlag harmadát fogyasztjuk csak itthon marhahúsból

Győrffy Balázs elmondása szerint az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai azt mutatják, hogy tavaly 106 ezer szarvasmarhát vágtak le Magyarországon, a levágott állatok élősúlya 53,4 ezer tonna volt. A levágott szarvasmarhák 64 százaléka tehén, 23 százaléka bika volt. Ez rávilágít arra, hogy idehaza jellemzően a tejtermelésüket befejező teheneket vágják le, és nem a kimondottan étkezési célra tenyésztett húsmarhákat.

12 ezer tonna export és import

A tavalyi év első 11 hónapjában Magyarország 40 ezer tonna élő marhát exportált, az import pedig valamivel meghaladta a 17 ezer tonnát. Az élőmarha-export főként Törökországba, Ausztriába és Oroszországba irányult, míg az import elsősorban Hollandiából, Németországból és Ausztriából érkezett. Magyarország marhahús-exportja és -importja egyaránt mintegy 12 ezer tonna körül alakult tavaly január és november között.

Az agrárkamaránál fontosnak tartják azt is, hogy fejlesszék a feldolgozóipart, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintű marhahúst állítsanak elő a feldolgozással foglalkozó cégek, mert csak a belföldi üzletekben és vendéglátóhelyeken is elérhető, minőségi marhahússal képzelhető el a magyarországi marhahúsfogyasztás növekedése. Ezért a kamara az ágazat szereplőivel együttműködve támogat minden olyan irányú törekvést, amely ezt a célkitűzést szolgálja.


A kiegyensúlyozott táplálkozás része

Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője szerint a hús termelése és fogyasztása összefügg a mezőgazdaság termelési kultúrájának fejlődésével. A hús - így a marhahús is - alapvető élelmiszer, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz pedig ugyanúgy hozzátartozik, mint a gabona, a zöldség, a gyümölcs vagy a tej. A marhahús ezen felül kiváló fehérjeforrás, nagy mennyiségben tartalmaz B12-vitamint, amely nélkülözhetetlen a vérképzéshez és az idegrendszer működéséhez. Fontos vasforrás is, magas cinktartalma erősíti az immunrendszert, foszfortartalma pedig erősíti a fogakat és a csontokat. A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy emellett a szarvasmarha-tartás Magyarországon kifizetődő is, biztos megélhetést ad.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 06. - január 12.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
9 500
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-2, +3 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, a Dunántúlon gyenge havazás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag