Maradékból főztünk

Bár a többszörösen megmelegített és tálalt ételekért a legtöbben nem rajongunk, a hétvégi maradékot még sincs szívünk kidobni. Nem is kell, inkább csak gondoljuk újra, és készítsünk el más formában!

A szósszal, mártással főzött ételek többnyire nem okoznak gondot, ha hétvége után hétköznap is előkerülnek a hűtőből, nem úgy a sült húsok és halak, amik frissen az igazán jók. Nem kell azonban a száraz falatokat csak azért is lenyomni a torkunkon, inkább használjuk fel alapanyagként új ételek elkészítéséhez.

Húsos táska bazsalikomos paradicsommártással

Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Hozzávalók 4 személyre:

30 dkg maradék főtt vagy sült hús, ledarálva
1 tojás
20 dkg mélyhűtött brokkoli, felengedve és apróra vágva
1 piros csilipaprika, finomra aprítva
só, őrölt fekete bors
1 kiskanál kakukkfű
1 csomag mélyhűtött leveles tészta, felengedve

a megkenéshez:
1 tojássárgája

a mártáshoz:

20 dkg konzervparadicsom
1 kis vöröshagyma, elnegyedelve
1 csokor bazsalikom
2 evőkanál extra szűz olívaolaj
só, őrölt fekete bors

A darált húst a tojással, a brokkolival és a csilivel összekeverjük, majd sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük. A tésztát liszttel megszórt deszkán fél centi vastagra kinyújtjuk, és 10x10 centis darabokra vágjuk. A húsos keveréket a tésztalapokon elosztjuk, majd batyuszerűen a tészta szemközti csücskeit összefogjuk. A megtöltött tésztát sütőlapra sorakoztatjuk, a tetejüket felvert tojássárgájával megkenjük, majd 180 °C-ra (légkeveréses sütőben 165 °C) előmelegített sütőben aranysárgára sütjük. Közben a mártáshoz a paradicsomot a hagymával, a bazsalikommal és az olajjal összeturmixoljuk, sóval és borssal ízesítjük. A meleg húsos tésztát a mártással tálaljuk.

Főzzünk maradékból: sült halszeletek hagymás-szárzelleres páclében (Fotó: Europress)

Főzzünk maradékból: sült halszeletek hagymás-szárzelleres páclében (Fotó: Europress)


Sült halszeletek hagymás-szárzelleres páclében

Elkészítési idő: 15 perc + az érlelés
Hozzávalók 4 személyre:

5 dl víz

3 babérlevél
1 kiskanál mustármag
2 evőkanál nyírfacukor
4 evőkanál fehérborecet
2 vöröshagyma, karikákra szeletelve
1 szárzeller, karikákra vágva
8 maradék sült pontyszelet
1 mokkáskanál kakukkfű vagy borsikafű
1 piros színű csilipaprika, vékony karikákra vágva

A vizet a sóval, a babérlevéllel, a mustármaggal, a cukorral és az ecettel ízesítve felforraljuk. A forralt vízzel a hagymát és a szárzellert leforrázzuk, és hűlni hagyjuk. A sült halszeleteket a hagymás szárzellerrel tálba rétegezzük, és a lehűlt fűszeres vízzel leöntjük. A kakukkfűvel vagy borsikafűvel megszórjuk, és letakarva, hűvös helyen 1-2 napig érleljük. Tálaláskor a csilipaprikával megszórjuk.

Magazinajánló:

Március-áprilisi lapszámunk tartalmából: 13 könnyű, tavaszi édesség - Máj- és epekímélő ételek - Tartsanak velünk tisztítókúrát! - Húsvéti kalács és kuglóf gluténmentesen - Müzlikészítés házilag - Tojásallergia: így helyettesítsük a tojást! - Természetes antibiotikumok a csalóka tavaszra - Immunerősítő finomságok gyerekeknek - Étrend terhességi toxémiára - Előfizetőinknek Máriatövis étrend-kiegészítő

Megújult rovatokkal, még több egészséges tartalommal! Március 5-től az újságosoknál!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+29, +36 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban szombaton délelőtt túlnyomórészt napos idő várható, a nyugati határvidéken növekedhet meg a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag