Már kapható a magyar dinnye

Indul a hazai dinnyeszezon. A vásárlók legnagyobb örömére már a legtöbb magyarországi áruházláncnál kapható a belföldön termelt dinnye.

Már kapható a magyar dinnye a legtöbb áruházláncnál

A Lidl Magyarország az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette, hogy múlt csütörtöktől raktáraiba kizárólag magyar dinnye érkezik, a gyümölcs származási helyét minden kalodán feltüntetik.

5 ok, hogy miért együnk görögdinnyét A görögdinnye a nyár egyik legnépszerűbb gyümölcse, ám nemcsak hűsítő hatása és az íze miatt érdemes fogyasztani, hanem azért is, mert rendkívül egészséges. Lássuk, mitől tekinthetjük szupergyümölcsnek a görögdinnyét !

Már kapható a magyar dinnye a boltokban, dinnye dinnyeszezon görögdinnye sárgadinnye
Megjelent a magyar dinnye a boltok polcain

Közlésük szerint évről évre nő a magyar görögdinnye iránti kereslet: a Lidl tavaly 62 százalékkal értékesített több magyar dinnyét, mint az azt megelőző évben. Az áruházlánc a magyarországi boltjaiban 7426 tonna belföldön termesztett dinnyét értékesített, a külpiacokon közel 4000 tonnát. A tavalyi szezonban a magszegény görögdinnyéből 150 százalékkal adtak el többet, mint 2016-ban.

A vásárlók a hazai dinnyét szeretik

A CBA Kereskedelmi Kft. hálózatába az első magyar dinnyeszállítmány június közepén érkezett meg - tájékoztatott a cég az MTI megkeresésére. Kiemelték, hogy a görögdinnye-forgalom tavaly 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A forgalom 90 százalékát a hagyományos fajták teszik ki, a sárga húsú, magszegény vagy mag nélküli fajták 10 százalékot képviselnek. Megjegyezték, hogy tapasztalataik szerint a vásárlók a belföldön megtermelt dinnyét részesítik előnyben, egyre többen figyelnek oda a származási jelölésre.

Az Auchan Magyarország Kft. közölte, hogy a dinnye értékesítését áruházaiban az importáru forgalmazásával június elején kezdték meg, várhatóan június végétől kerül a polcokra a magyar dinnye, amelyek érkezését az első szállítmányok kihelyezésekor felirattal jelzik majd. A magyar dinnyét az Auchan csak Magyarországon értékesíti, a vállalat által értékesített dinnye mennyisége a szezonban - júliusban és augusztusban - meghaladja a 2000 tonnát - tették hozzá.

Megjegyezték, hogy az utóbbi három évben a korai, csíkos dinnyefajták háttérbe szorultak, a vásárlók a mag nélküli, fekete héjú, illetve az ovális típusú, nagyon édes dinnyéket választják. Emellett míg régebben inkább a nagy, 9-12 kilogrammos dinnyéket vásárolták, az elmúlt néhány évben már a 4-6 kilogrammos dinnyéket keresik.

A korai nyár miatt előbb jön a dinnye

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 2017-ben minden dinnyefajtát beleértve mintegy 7220 tonna dinnyét értékesített magyarországi áruházaiban, az idén a szokatlan, korán jött nyárias időjárás miatt a forgalom bővülésére számítanak. Hozzátették, hogy a legnagyobb kereslet továbbra is a magvas görögdinnye iránt van, amelynek származását a szállítók a papír kalodán jelzik. A magszegény és sárgahúsú dinnye esetén a már több éves gyakorlatnak megfelelően címkét alkalmaznak. A fogyasztói árakat a beszerzési árak alakítják - közölte a SPAR.

A többi áruházlánchoz hasonlóan a vásárlók a Tescóban is a Magyarországról származó dinnyéket olyan papír konténerben találhatják, amely jelzi, hogy a termék hazai termelőtől származik - közölte a Tesco.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a június 18-ai héten kezdte meg a magyar magos görögdinnye beszerzését, és mostantól kizárólag magyar forrásból szerzi be a teljes görögdinnye választékot. A fekete magszegény, mini és sárgahúsú görögdinnye exportja a közép-európai üzleteibe június 25-ével indul. A vállalat tavaly mintegy 10 ezer tonna dinnyét értékesített Magyarországon, és ugyanennyi dinnye került a cseh, lengyel és szlovák áruházaiba is. Az eladások nagy részét a hazai termesztésű dinnye adja, ebből értékesítik a legtöbbet, ugyanakkor évről évre nő a fekete héjú magszegény, mini és sárgahúsú fajták népszerűsége.

"Nyár, dinnye, szeletem"

A hazai dinnye fogyasztását népszerűsítő kampány indult hétfőn "Nyár, dinnye, szeletem" elnevezéssel az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összefogásával - közölte az AMC az MTI-vel. A közlemény szerint a kampányban különböző helyszíneken, rendezvényeken, valamint gyermektáborokban ismertetik a Magyarországon kapható dinnyefajták jellegzetességeit, felhasználásuk sokféleségét, a dinnyefogyasztás előnyeit.

A becslések szerint idén a görögdinnye várható termésmennyisége 192 ezer tonna lesz, mintegy 5 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Ennek 40 százalékát exportálják a termelők, jelentős felvevőpiacnak számítanak a környező országok, valamint Németország és a Baltikum. Magyarországon található Európa negyedik legnagyobb görögdinnye-termőterülete, amely az elmúlt 15-20 évben csökkenő tendenciát mutatott, de az utóbbi 2-3 évben sikerült 5 ezer hektár körül stabilizálni. Így idén a görögdinnye termőterülete a tavalyival közel azonos, mintegy 4800 hektár lesz.

Mi van pontosan a görögdinnyében? Nyáron nincs is jobb egy szelet görögdinnyénél - de tudtuk vajon azt, hogy mi adja színét, aromáját vagy azt, hogy miért robban fel? És azt, hogy egyesek szerint Viagrához hasonló hatása is van? Korábbi cikkünkben ezeknek nézünk utána részletesebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra