+7° - +23°
Kettős front

Le szabad-e nyelni a szőlőmagot?

HáziPatika

Ízlése válogatja, ki hogyan eszi a szőlőt: vannak, akik zavartalanul habzsolják a szemeket, míg másokat már a gondolat is kiráz, hogy lenyeljék a magot, így aztán óvatosan, komótosan fejtik körbe a gyümölcs édes húsát. Vajon kinek lehet igaza, kell-e tartani az apró szőlőmagoktól?

Az igazság az, hogy dacára keserű ízének, a szőlőmag nemcsak ártalmatlan - hiszen emészthető az emberi szervezet számára -, hanem egészségügyi szempontból kifejezetten értékes is, köszönhetően bizonyos összetevőinek. A szokás hatalma ugyanakkor sokakat arra sarkallhat, hogy kiköpjék a ráharapva kellemetlen ízvilágú, egyébként is kemény magokat nassolás közben. Mindazonáltal nekik sem kell feltétlenül lemondaniuk az említett egészségügyi előnyökről.

Miért egészséges a szőlőmag?

A szőlőt, valamint annak levét és levelét már az ókori görögök is alkalmazták gyógyítási célokra, azaz nem éppen új keletű jelenség, hogy az emberiség természetes segítséget reméljen a közkedvelt bogyós gyümölcstől. Nem számítva persze a bort, az utóbbi évtizedekben a magok kerültek ezen irányú érdeklődés középpontjába, olyannyira, hogy a témában számos tudományos kutatás is napvilágot látott. Immár például ismert, hogy a szőlőmag legértékesebb összetevői között említhetjük az úgynevezett oligomer proantocianidineket (OPC-k).

A szőlő magja emészthető és gazdag értékes összetevőkben
A szőlő magja emészthető és gazdag értékes összetevőkben. Fotó: iStock

Az OPC-k az úgynevezett flavonoidok - illetve a vörösbor-fogyasztás előnyös hatásai kapcsán gyakran említett tanninok - közé tartoznak, azaz a növényi élelmiszerek azon vegyületei közé, amelyek bár nem rendelkeznek tápértékkel az emberi szervezet számára, mégis fontos egészségvédő szerepet tulajdoníthatunk nekik. A rendelkezésre álló ismeretek szerint a proantocianidinek jótékonyan hatnak a vérerekre, illetve általában véve a szív- és érrendszerre. Csökkentik az olyan súlyos kórképek kialakulásának kockázatát, mint a szívroham és a szélütés, valamint feltételezhető, hogy antioxidánsként rákmegelőző hatással is bírnak.

Így használják fel a magokat

A borszőlő feldolgozása során nagy mennyiségben marad hátra melléktermékként szőlőmag, ami lehetőséget nyújt az egészségügyi előnyök célzott kiaknázására. Őrlemény vagy olaj formájában ugyanis előállíthatók olyan táplálékkiegészítők, amelyekben megtalálhatóak a magok legfontosabb összetevői, beleértve flavonoidokat és hasznos tápanyagokat, így például esszenciális zsírsavakat egyaránt. Az amerikai egészségügyi hivatal égisze alatt működő Komplementer és Integratív Medicina Nemzeti Központja (NCCIH) álláspontja szerint ezek a kivonatok biztonságosan alkalmazhatók a mindennapokban, habár véralvadási zavarok, illetve véralvadásgátló gyógyszerek szedése mellett óvatosságot igényel a használatuk.


Egyes tanulmányok szerint a szőlőmagkivonatok hatékony segítséget nyújthatnak az ödémás panaszok ellen, így a krónikus visszérbetegség kezelésében is. Emellett akadnak eredmények, miszerint csökkentik a hisztamin termelődését, ezáltal enyhítik a légúti allergiás tüneteket. Továbbá jelenleg is vizsgálják e készítmények hatását az Alzheimer-kór prevenciójára és az örökletes hemokromatózis kezelésére. Bár a kutatások egyelőre kezdeti fázisban járnak, összességében azonban elmondható, hogy a szőlő magjának összetevői igen értékesnek tűnnek az egészségmegőrzés szempontjából. Aki pedig nem szívesen nyeli le a magokat a gyümölcs részeként, nyugodtan választhat magának azokból készült táplálékkiegészítőt - ez utóbbiak a konyhában is változatosan felhasználható alapanyagot jelentenek.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+15, +23 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban hétfon délelőtt az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag