Káros szenvedélyünk: a só?

A sok sót tartalmazó étrendet összefüggésbe hozzák a szívinfarktus, az agyvérzés, a vesebaj, a csontritkulás és a gyomorrák megemelkedett kockázatával. Tudósok azt tesztelték, hogy milyen gyorsan fejti ki a só a károsító hatását. 16 egészséges felnőttet etettek meg magas sótartalmú étellel, majd később olyannal, mely sokkal kevesebb sót tartalmazott. Minden egyes étkezés előtt és után megmérték, hogy mennyire egyenletesen áramlik a vér a kar artériájában, ahol normális esetben a vérnyomást is ellenőrzik. (Habár az artéria nem a közvetlenül a szívbe ömlő vér áramlását mutatja, általában ezt használják a keringés állapotának felmérésére.)

Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a keringés sokat romlott 30 perccel a sós étel elfogyasztása után, a csúcspontot pedig egy óra elteltével érte el. "A vérkeringés ilyen jellegű zavara a szívbetegség egy nagyon korai jelzője" – mondta erre Graham MacGregor professzor, a Só és Egészség Egyensúly Akció csoport elnöke. – "Ahányszor sót eszünk, annyiszor módosítjuk az artériák sejtjeinek működését."

Egészségügyi szakemberek véleménye szerint már néhány grammos napi csökkentés 22 százalékos visszaesést jelenthetne az agyvérzéses, 16 százalékos csökkenést az infarktusos esetek számában. Egy múlt évben napvilágot látott kutatás szerint a szívbetegségek számát ötödére lehetne csökkenteni, ha a gyártó cégeknek megtiltanák, hogy túl sok sót keverjenek termékeikbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra