KAQUN-ivókúra: a palackba zárt oxigén

Azáltal, hogy javítja a vér oxigénszállító kapacitását, sokféle krónikus betegség terápiájának kiegészítője lehet.

Abban még a kétkedők is egyetértenek: az ivókúráknak önmagukban óriási hasznuk, hogy rendszeres folyadékfogyasztásra ösztönöznek. Egy ilyen kúra alatt - a szomjúságérzettől függetlenül - az ember figyel arra, hogy ne engedje "kiszáradni" a szervezetét. Ha semmi másban, ebben mindenképpen hasznosnak bizonyulnak, hiszen az elégtelen folyadékfogyasztás önmagában számos problémát okozhat, ami kis fegyelemmel orvosolható.

Amennyiben a folyadékkúra a szervezet számára fontos, egyébként hiányzó vagy elégtelen mennyiségben fogyasztott anyagokat is tartalmaz, mondhatni dupla haszon.

Mint arról cikksorozatunk előző részében beszámoltunk, az új technológia révén előállított, speciális (hosszúláncú) oxigénmolekulát tartalmazó KAQUN-víz segít megelőzni, illetve elhárítani az oxigénhiányos állapotot, függetlenül attól, hogy az egyébként tünetmentes hipoxia kialakulásának életmódbeli okai vannak, vagy éppen egy aktuálisan zajló betegség, netán krónikus állapot áll a hátterében. A KAQUN-víz fogyasztása javítja a vér oxigenizációját, ezáltal javul maga a keringés (az oxigénnel dúsult vér áramlása gyorsabb), s ha több oxigenizáltabb vér jut a sejtekhez, javul az összes sejtfunkció is.

Éppen ezért a palackozott KAQUN-ivóvíz fogyasztásának ajánlásában többféle terület szerepel: az egészségesek használhatják egyszerűen frissítő folyadékként, de eszköze lehet az egészség megtartásának, a betegségek megelőzésének. Ez esetben elegendő a napi folyadékfogyasztásba beépíteni 0,5 liternyi KAQUN-vizet.

Persze, a fogyasztásának vannak apróbb szabályai - figyelmeztet dr. Zeltner György belgyógyász-kardiológus főorvos. Nem szabad egy hajtásra, pusztán a szomjúság oltására felhajtani egy jó pohárral, mert bár a KAQUN nem gyógyvíz a szó klasszikus értelmében, mégis, lassan, kortyolva kell inni, lehetőleg reggel másfél decit, a többit nap közben, estig elosztva.

Speciális szerkezete miatt a KAQUN-vizet nem szabad sem fagyasztani, sem forralni, így belőle tea nem készíthető, ugyanakkor keverni sem szabad különféle ízesítő anyagokkal, nem alkalmas limonádé vagy szörpkészítésre. A reggeli "adag" fogyasztása után legalább fél óráig még ásványvizet se igyunk - tanácsolja a szakember.

Alkalmazásának másik területe még mindig az egészségesekhez kötődik: a hipoxia kivédésében játszott szerepe miatt segíti a szervezetet a nagyobb fizikai vagy szellemi megterhelések idején, így szabadidős sportolás közben, határidős munkák közben, vizsgaidőszakban vagy bármely más okból stresszesebb időszakokban javítja a teljesítőképességet, csökkenti a kifáradást, segíti a koncentrációt. A fokozottabb lelki-szellemi megterhelések ellensúlyozására a fogyasztásra ajánlott mennyisége napi egy liter, sportolás közben pedig másfél-két liter.

Mivel a speciális szerkezetű KAQUN-víz ásványi anyagokban szegény gleccservízből készül, ezért hosszabb ideig tartó alkalmazásnál, illetve az itt ajánlott mennyiségeknél már gondoskodnunk kell az ásványi anyagok és nyomelemek pótlásáról. Fokozott fizikai megterhelés melletti alkalmazásának hatásáról egyébként az ország több sportegyesületében, több sportág játékosai körében folynak bíztató vizsgálatok, melyek eredményéről természetesen majd beszámolunk.

Bár a KAQUN-víz nem gyógyszer, így nem gyógyít különféle betegségeket, ám azáltal, hogy javítja a vér oxigénszállító kapacitását, támogatja a természetes élettani folyamatokat, sokféle krónikus betegség terápiájának kiegészítője lehet.

Az oxigénhiány következtében ugyanis romlik az anyagcsere, savas irányba tolódik el, így a szervezet Ph-ja csökken, felszaporodnak a szabadgyökök, a sejtek szabályos élettani működése akadozik, az immunrendszer is gyöngül, ami hátráltathatja a terápiák hasznosulását, és gátolja saját regenerálódó képességünk működését. Az oxigénhiány csökkentésével ez a hatás ellensúlyozható, gyakorlatilag attól függetlenül, hogy mely szervrendszert támadja meg és milyen természetű a betegség.

A klasszikus terápiák kiegészítésére alkalmazott KAQUN-víz napi adagolása, illetve az ivókúra hossza változó, krónikus betegségek esetén napi háromnegyed-egy liter, legyengül immunrendszer mellett egy-másfél liter a fogyasztásra ajánlott.

Az ivókúráknak - hasonlóan a megelőzést szolgáló étrendi összeállításokhoz, sőt a kockázatok csökkentésére adott szintetikus gyógyszerekhez - nem látványos a hatásuk, leginkább a fogyasztó érzi csökkennek-e bizonyos tünetei, múlnak-e panaszai, erősebbnek érzi-e magát. A tapasztalatszerzés legegyszerűbb módja a próba.

A palackozott KAQUN-víz megvásárolható a bioboltokban, gyógynövényszaküzletekben, egyes patikákban, de interneten, telefonon is megrendelhető .

2007-04-20 11:08

Forrás: (X)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra