Kalciummal tényleg tovább élhetünk?

Egy kicsivel több kalcium meghosszabbíthatja az életet - állítja egy új kutatás.

Svéd kutatók felfedezték, hogy a több kalciumot fogyasztó férfiaknak 25 százalékkal csökkent az esélye arra, hogy meghalnak a következő évtizedben, mint azok, akik a legkevesebbet vették magukhoz a táplálékkal. Egyik résztvevő sem szedett kalciumpótló készítményt.

Az eredmények egybevágnak a korábbi kutatások felfedezésével, melyek a magasabb kalciumbevitelt összefüggésbe hozták az alacsonyabb mortalitással, mind a férfiak, mind a nők esetében, derül ki az American Journal of Epidemiology cikkéből.

Bár sok kutató vizsgálta már a kalcium és magnéziumbevitel, valamint a krónikus betegségek kockázatát; de keveset tudtak arról, hogy milyen összefüggésben áll ezen tápanyagok fogyasztása a halálozással. A tanulmány adatgyűjtése során Dr. Joanna Kaluza a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa kollégáival több mint 23 000 svéd férfit (45-79 év közöttiek) követett nyomon tíz éven át. Mindegyiküknek felmérték a táplálkozási szokásait a tanulmány kezdetén. Az utánkövetési időszakban 2 358-an haltak meg. Akik a legtöbb kalciumot fogyasztották, 25 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg bármilyen okból, a szívbetegségek kialakulására pedig 23 százalékkal csökkent az esélyük azokhoz képest, akik a legkevesebbet vitték be a szervezetükbe ebből a tápanyagból. A kalciumfogyasztás nem befolyásolta jelentősen a rák kialakulásának kockázatát.

A felső harmadba eső férfiak közel 2 000 mg kalciumot fogyasztottak egy nap átlagosan, míg az alsó harmadban szereplők csupán 1 000 mg-ot. A javasolt napi mennyiség (RDA) a 19-50 év közötti férfiaknak 1 000 mg naponta, az 50 éven felülieknek pedig 1 200 mg. "A napi javasolt érték feletti kalciumfogyasztás csökkenti a halálozás mértékét" - vonta le a következtetést Kaluza és csapata.

Vérnyomás A kalcium több módon is befolyásolja a halálozást - jegyezték meg. Többek közt csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet, és a vércukorszintet. A tanulmányban szereplő férfiak a kalcium nagy részét tej, tejtermék és gabonapelyhek formájában vették magukhoz.

A kalciummal ellentétben nem találtak kapcsolatot a magnézium és a halálozás, a rákos megbetegedésből és szívbetegségekből származó halálesetek között. A tanulmány résztvevőinek magnéziumbevitele 400-525 mg között alakult napi szinten. A magnézium RDA-ja 420 mg a 31 éven felüli férfiak számára.

A kutatók szerint ez az elemzés azért nem találhatott semmit a magnéziummal kapcsolatban, mert a tanulmányban szereplő férfiak eleget fogyasztottak belőle. "További kutatások szükségesek kevesebb magnéziumot fogyasztó csoportok körében, hogy megvizsgálhassuk ezt a kérdést" - mondták. A jövőbeni kutatásoknak meg kell nézniük az ivóvízből származó magnézium és kalcium szerepének, mert ez egy jelentős forrása lehet ennek a két ásványi anyagnak.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra