Igyon egy csésze antioxidánst!

A megkérdezettek 45 százaléka nem érzi magát kiegyensúlyozottnak a mindennapokban - derült ki a "Nescafé Közérzet"-kutatásából.
Ez nem is csoda, mert a városban élők több káros környezeti hatásnak is ki vannak téve: például a rohanó az életvitelük, túlhajszoltak, zsúfolt környezetben és állandó versenyben élnek, szmog és zaj, az UV-sugárzás és a passzív dohányzás hatásai érik őket. Ezt a magyarok 90 százaléka saját bőrén tapasztalja. A felmérésből kiderült, hogy egyharmaduk nem tudja, hogy lehet védekezni ezek ellen.
Pedig a táplálkozás egyfajta pajzsként szolgálhat a környezeti ártalmakkal szemben. A megkérdezettek négyötöde ugyan már hallott az antioxidánsokról, de alig volt, aki tudta, hogy ezeket bizonyos táplálékokkal is magunkhoz vehetjük.

A vörösáfonya, a sütőtök, a paradicsom és az étcsokoládé mellett a kávé is lehet az egészségünk pártfogója, hiszen a benne található antioxidáns hatású anyagok képesek támogatni szervezetünket a káros szabadgyökökkel szembeni küzdelemben, de ezt csak a válaszadók egyharmada tudta a felmérés résztvevői közül. A szakemberek ajánlása szerint a napi maximum 2-3 csészényi kávé pozitív élettani hatásokkal bír.

Tudta?

Egy csésze kávé 150 - 550 gramm polifenolt tartalmaz - jóval többet, mint a zöld tea vagy a vörösbor.


A zöld teáról, a vörösborról és az étcsokoládéról már régóta halljuk, hogy antioxidáns hatású polifenol tartalmuk miatt jótékony hatásuk lehet a szervezetünkre. A kávé a tudományos kutatások alapján bizonyítottan is benne van az "egészség-pártfogók" sorában, a megkérdezettek 60 százaléka mégsem gondol rá a környezeti ártalmak elleni védekezésként.

Jó tudni!

Kávét szinte mindenki ihat - mondta dr. Torzsa Péter. A magas vérnyomásban szenvedők akkor kávézhatnak mérsékelten, ha be van állítva a gyógyszerezésük, az állapotos nők pedig inkább koffeinmentes kávét igyanak, vagy pedig ne fogyasszanak napi 2 kávénál többet, tehát napi 200 mg. koffeint fogyaszthatnak.


Táplálkozástudományi szakemberek jó ideje hangsúlyozzák, hogy megfelelő életmóddal, jól megválasztott élelmiszerekkel - például a reggeli kávéval - védekezhetünk a minket érő káros hatások ellen. "A civilizációs ártalmak miatt szervezetünkben felszaporodó káros szabadgyökökkel az élelmiszerekben megtalálható antioxidánsok képesek felvenni a harcot" - mondja Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé dietetikusa.
A kávéfogyasztás pozitív hatásai közé tartozik, hogy - egyes kutatások szerint - bizonyos védelmet nyújt a demencia és a daganatos betegségek ellen.

A kávé antioxidánstartalmát nem befolyásolja, hogy mit teszünk bele - mondták a szakértők. Sem a tej, sem a természettes vagy mesterséges édesítők nem csökkentik a polifenolok mennyiségét.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett?Változókor

Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett? A gyakran emlegetett változókor sok nőt aggodalommal tölt el. Az ekkor zajló hormonális átállás okozta testi és lelki tünetek - köztük a mérsékelt súlygyarapodás - azonban természetesnek számítanak, ám kis odafigyeléssel enyhíthetők, sőt elkerülhetők.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+20, +30 °C
Minimum:
+17, +23 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt többször erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag