Gyógyhírek

Kövessen minket!

A mellrák terjedésében szerepet játszó fehérjét azonosítottak a philadelphiai Thomas Jefferson Egyetem kutatói. Azt Akt1 nevű protein körülbelül az emlődaganatok egynegyedében terápiás célpontként szolgálhat a jövő gyógyszerkutatásai számára. Állatkísérletekben máris meg tudták akadályozni, hogy a már kialakult daganat áttétet adjon. (PNAS)
A korai halál kockázata egyre csökken a szűk koszorúerek miatt végzett bypass műtét után, állapították meg kanadai orvosok húszezer férfi és ötezer nő adatai alapján. Az utóbbi 14 évben a műtét utáni 30 napon belüli halálozási arány 2,4-ről 2 százalékra csökkent a férfiak esetében. A nőknél a különbség 5,6 helyett csak 3,6 százalék, náluk a kockázat az erek kisebb méreteiből fakadó műtéti nehézségek miatt nagyobb. (JACC)
A vérnyomáscsökkentő étrend része lehet a fekete csokoládé - tették közzé kölni orvosok a táplálékok flavonoid tartamának hatásait elemző vizsgálatok öszszesítése alapján. Nagy kakaótartalma miatt rendszeres, kismértékű fogyasztása esetén az erekre nehezedő nyomás 4-5 Hgmm-rel lehet kisebb, ami húsz százalékkal csökkenti a szélütés, tízzel pedig a koszorúér-betegség kockázatát. (Arch Intern Med)

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag