Fogyási tippek a fitneszmodelltől

Kiss Virág tanulmányai mellett versenyekre készül, blogot vezet, fitnesz- és sportélet-szakértőként tevékenykedik, fotózásokon vesz részt, címlapon szerepel, illetve kiállításokon képviseli szponzorcégét.

Kiss Virág, a BioTechUSA szponzorált sportolója a tökéletes példa arra, hogy a fitneszversenyzők nem feltétlenül kigyúrt "izomagyak". A 24 éves lány bikinimodellként komoly eredményeket ért el a fitnesz sportágban. Civilben egyetemi hallgató, tavaly diplomázott angolul politológiából, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogot hallgat.

Hogyan formálja magát egy szépségkirálynő?

Kulcsár Edina esetében a szépség alapkövetelmény, hiszen a Miss World világversenyen második helyezést ért el, illetve megszerezte a Miss Europe, azaz Európa legszebb lánya címet is. Heti öt alkalommal jár edzőterembe, ahol személyi edző segítségével formálja a testét. Kattintson!

A fitnesz előtt több sportot kipróbáltam - meséli Kiss Virág, fitneszmodell - balettoztam, atletizáltam, de egyikben sem voltam kiemelkedően sikeres. Kezdetben fitness kategóriában versenyeztem, azonban egy hátraszaltónál leszakadt az összes bokaszalagom. Ezt követően váltottam a bikinimodell kategóriára, ami a hölgyek esetében a testépítés legkevésbé "kigyúrt" és leginkább esztétikus kategóriája. 2012 óta indulok versenyeken. 2013-ban Madridban aranyérmes lettem Arnold Schwarzenegger Arnold Classic Europe versenyén, rá egy évre pedig a harmadik helyet sikerült megszereznem az Arnold Sports Festivalon Amerikában, ezek a testépítés legnívósabb versenyei.

Heti hat alkalommal edzem, ezek főként súlyzós edzések, formától függően kardió, mindennap más testrészre dolgozom. Versenyidőszakban megbontjuk az edzéseket, ez azt jelenti, hogy a napi edzéseket két etapban tudom le.

Ilyenkor a fokozatos szénhidrátmegvonás miatt folyamatosan csökken az ember energiája, és ha nem vigyázunk, nagyon könnyen a túledzettség állapotába kerülhetünk. Sokat edzem vállra és fenékre is, mert nem vagyok elégedett ezen testrészeimmel, a vádlimat viszont kifejezetten szeretem.

A fogyáshoz nagy akaraterő kell (Forrás: BiotechUSA)

A fogyáshoz nagy akaraterő kell (Forrás: BiotechUSA)

A fogyásban nagy segítséget nyújtanak a táplálék kiegészítők, például a zöld tea kivonatot, koffeint, L-karnitint és krómot tartalmazó kapszula, azzal indítom a napomat, edzés előtt szoktam bevenni. Jobban felpörget, mint egy csésze kávé. Ezt versenyfelkészülés alatt is rendszeresen használom, mivel beleillik a versenydiétába is. Ezen kívül rendszeresen fogyasztok aminosavakat edzés előtt és után, vitaminokat, CLA-t, kalciumot, cinket és magnéziumot tartalmazó tablettát, zsírégetéshez pedig folyékony L-karnitint.

A versenyzéssel eltöltött évek alatt szinte minden módszert, diétát és edzést kipróbáltam már magamon, úgyhogy ezen a téren rengeteg saját élményem, tapasztalatom van. A táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatban még mindig sok a tévhit és az előítélet. Szerencsére azonban egyre többen ismerik fel ezek létjogosultságát, nemcsak fitneszesek, hanem hobbi- és élsportolók, fogyni vagy formálódni vágyók, egészségmegőrzők is.

Az étrendemben a vércsoportdiétát követem. Eszerint válogatom össze a napi 5 étkezéshez szükséges alapanyagokat - zöldséget és gyümölcsöt, magvakat, csirkét, pulykát, halat, egy-két vöröshúst, minimális tejterméket, a sajtok közül mozzarellát és kecskesajtot.

Teljesen kiiktattam a fehérlisztes termékeket, a cukrot és a feldolgozott élelmiszereket. Gasztromániás vagyok, nagyon szeretek főzni. A versenydiéta már egy teljesen más történet, azt általában 8-12 héttel a verseny előtt kezdem el. Ilyenkor fokozatosan csökkentjük a szénhidrátbevitelt, elhagyjuk a gyümölcsöket, a magvakat, a tejtermékeket.

A lelki fejlődés is fontos, hiszen mint minden embert, engem is érnek kudarcok. Ilyenkor magamba mélyedek és eltöprengek rajta, hol rontottam el. Majd újult erővel, tanulva a hibáimból elkezdek elölről építkezni. A bajban a szüleim a legfőbb támaszaim, ők mindig mindenben támogatnak, nagyon sokat köszönhetek nekik.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +13 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok fokozatosan feloszlanak, gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag