Ezért lehet sóval tartósítani

A sót nem csak fűszerként, de tartósítószerként is hosszú ideje ismeri az emberiség, de minek köszönheti ezt a tulajdonságát?

Vidéken a mai napig besózzák a húsokat, ha nagy mennyiségben tárolni szeretnék, és nem elegendő a hűtő kapacitása. Az emberiség évszázadok óta használja a sót különböző élelmiszerek Index foglalkozott a témával.

A só igazi értékét több száz évvel ezelőtt is a tartósítóereje, és nem az íze adta, ezt a tulajdonságát pedig az ozmózisnyomásnak nevezett jelenségnek köszönheti. Az ozmózis az a kémiai jelenség, amikor a különböző koncentrációjú oldatokban az oldott anyagok megpróbálják homogénen betölteni a teret. Például, ha vesszük a vörösvérsejteket és vízbe rakjuk őket, a félig áteresztő sejtmembránnak köszönhetően a viszonylag sós környezetben lévő sejt (a vörösvérsejt belsejének sókoncentrációja nagyobb, mint a vízé, amibe beletettük) egyre több vizet fog elnyelni – egészen addig, amíg szét nem robban. Ha ugyanezt a vörösvérsejtet olyan vízbe rakjuk, amely sósabb, mint a sejt belsejében lévő folyadék, fordított folyamat játszódik le: a sejt egészen addig vizet veszt, amíg össze nem nyomódik.

A só szervezetünk számára elengedhetetlen anyag, ám túl nagy mennyiségű bevitele súlyos problémákat okozhat. Hogy mit, az az alábbi cikkünkből kiderül!

A húson számos mikróba tanyázik, a tartósítás lényege ezek életkörülményeinek ellehetetlenítése. Egyik módja a hűtőszekrény, ahol a mikróbák terjedéséhez szükséges hőmérséklet nem biztosított, másik pedig a sózás, ami miatt nem tudnak a húson túlélni az ott élősködő, apró lények. Minél több sót használunk, annál erősebb a hatás. A cukorral is ugyanez érhető el, gyakran használják is a só erőteljes ízének ellensúlyozására. A só és a cukor emellett gyengíti a mikrobák DNS-ét is, illetve a cukor halmozza a mikroorganizmusokat gyilkoló vegyületeket.

A só igazi értékét több száz évvel ezelőtt is a tartósítóereje, és nem az íze adta

A havas, jeges utakat is rendszeresen felszórják sóval, hogy járhatóvá tegyék. Erre azért van szükség, mert a sós víz alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg, tehát bizonyos hőmérsékletig nulla Celsius-fok alatt is folyékony halmazállapotú marad.

Forrás: Index

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra