Ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket egye nyáron

Az egészséges táplálkozás időszaka a nyár, hiszen ekkor van a legnagyobb bőség zöldségekből és gyümölcsökből, amelyek vitaminnal és ásványi anyagokkal látják el szervezetünket. Ráadásul a nagy melegben a kiszáradás veszélye is fenyegeti az embert, ami ellen kiváló védekezés a lédús növények fogyasztása.

A rengeteg nyári zöldség és gyümölcs közül az alábbiakban felsorolunk néhányat, amelyeket mindenképpen érdemes folyamatosan az étrendben tartani, amíg csak lehetséges.

Zsázsa

Egyike a kertek kevésbé ismert növényének, pedig a népiesen salátatormának nevezett zsázsa remek kiegészítője lehet bármilyen salátának. Pikáns íze mellet remek C-vitaminforrás, de megtalálható benne a vas, a kalcium illetve az A, a B6 és a K vitamin is. Jótékony hatásai közé tartozik a vérsejtek sérüléseinek javítása, ami a rákmegelőzésben jó szolgálatot tesz.

Görögdinnye

Nem is igazi az a nyár, ahol rendszeresen ne kerülne elő a hűtőből az isteni görögdinnye . A 92 százalékban vizet tartalmazó gyümölcsnél jobb szomjoltót elképzelni sem lehet, ráadásul rostokban gazdag, így az emésztésre is jó hatással van. A benne lévő likopin antioxidáns pedig segíti a sejtregenerálódást.

Retek

A rendkívül ízletes, magas víztartalmú zöldség már tavasszal frissen kapható a piacokon C-vitaminnal, káliummal, rostokkal és folsavval gazdagítva étrendünket. A retek ráadásul rendkívül laktató is és hatékonyan tisztítja a szervezetet.

A málna az egyik legjobb nyári gyümölcs

Mángold

A zsázsához hasonlóan nem tartozik a legismertebb kerti termények közé, pedig a diabéteszesek számára rendkívül hasznos lehet a fogyasztása vércukorszabályzó hatásának köszönhetően. A benne lévő syringic sav gátolja ugyanis az alfa-glükozidáz enzimet, amely a szénhidrátokat egyszerű cukorrá bontja. Mindemellett sok rostot, antioxidánsokat, kalciumot és K-vitamint is tartalmaz.

A gyümölcsök, zöldségek sokféleségükkel, számtalan elkészítési módjukkal szolgálják étrendünk változatosságát, szezonban vásárolva könnyen, megfizethető áron elérhetőek, és így még a környezetet is védjük. Részletek!

Rukkola

Ez a tavasztól egészen ősz közepéig elérhető zöldség amellett, hogy fűszeres ízt kölcsönöz a salátáknak, tele van folsavval, kalciummal, rostokkal és vitaminokkal. A benne lévő lutein antioxidáns a szem, a bőr és a szív egészségében játszik fontos szerepet.

Barack

Az egyik leggyakoribb nyári gyümölcs, ami alacsony kalóriatartalma mellett tízféle vitamint, és sok rostot tartalmaz.

Cukkini

Széleskörűen felhasználható zöldség , hiszen rántva, grillezve vagy akár nyersen is fogyasztható. Alacsony kalóriatartalma mellett tele van C-vitaminnal, rostokkal és káliummal.

Málna

Minden gyerek nagy nyári kedvence az édes bogyós gyümölcs, amely sok rostot tartalmaz, de tele van antioxidánsokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Kevés benne a kalória és kimondottan alkalmas a gyulladásos megbetegedések, például az ízületi gyulladás kezelésére. Azonban, ne felejtsék, van, aki allergiás lehet rá!

Forrás: businessinsider.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra