Ez a két mozgásforma a legnépszerűbb

Még a magukat egészségtudatosnak tartók közül is alig minden második ember sportol rendszeresen - derült ki egy friss felmérésből, ami a magyarok egészséges életmódhoz, egészségmegőrzéshez való viszonyát vizsgálta.

Egy hazai étrend-kiegészítőket, vitaminokat és gyógyhatású készítményeket forgalmazó cég nemrégiben arra kereste a választ, vásárlói hogyan igyekeznek magukat fitten és egészségesen tartani. A több mint 200 megkérdezett visszajelzései alapján úgy tűnik, hogy egészségtudatosság terén van még hova fejlődnünk.

Mi magyarok szeretünk jókat enni-inni, nem vetjük meg a zsíros ételeket, és a szabadidős sportolásnak sincsenek komoly hagyományai országunkban. Az Eurobarometer adatai szerint például a magyarok 44 százaléka még sohasem sportolt. Ennek persze meg is van az eredménye, hiszen vezető helyet foglalunk el számos olyan európai betegségstatisztikában, amelyek a helytelen étkezési szokásokkal és a mozgásszegény életmóddal vannak összefüggésben.

Mozgás kontra diéta

A testmozgás az egészséges élet egyik fő alappillére, ennek ellenére még a magukat egészségtudatosnak vallók körében sem képezi a sport a mindennapok szerves részét. A kutatásban részt vevők alig több mint kétötöde sportol rendszeresen, ezzel szemben tízből 9 válaszadó inkább kiegyensúlyozott étkezéssel, vitaminokkal és a káros szenvedélyek mellőzésével igyekszik egészséges maradni.

Hogyan csempészhetünk egy kis mozgást a mindennapjainkba? Részletek itt.

Meglepő módon az összes vizsgált korcsoport közül egyedül a 60 év feletti korosztály fordít kiemelt hangsúlyt a testmozgásra - 64 százalékuk sportol rendszeresen, ami átlagosan heti 3-5 óra futást, kerékpározást vagy gyorsgyaloglást jelent. Ennek a legkézenfekvőbb magyarázata talán az lehet, hogy ilyen korban már több idő jut a mozgásra.

Az eredményekből jól látszik, hogy az egészségmegőrzésre nagy hangsúlyt fordítók átlagosan dupla annyi időt töltenek sportolással, mint kevésbé tudatos társaik, és ehhez jellemzően használnak valamilyen vitamint vagy étrend-kiegészítő készítményt. A legkedveltebb sportágak közé a kerékpározás és a futás tartozik, a legkisebb népszerűségnek pedig a csapat- és a páros sportok örvendenek.

Tudatos táplálkozás = egészség?

Étkezés terén érzékelhetően nagyobb tudatosság figyelhető meg a megkérdezettek körében. Minden harmadik válaszadó igyekszik száműzni étrendjéből a cukrot, a finomított szénhidrátot, a tartósítószereket és a gyorséttermi ételeket. Jellemzően azok fordítanak nagyobb figyelmet táplálkozásukra, akik életében a sport nem kap nagy szerepet.

Egyedül a 60 év feletti korosztály fordít kiemelt hangsúlyt a testmozgásra
Egyedül a 60 év feletti korosztály fordít kiemelt hangsúlyt a testmozgásra

Arról, hogy egészségünk megőrzése érdekében milyen élelmiszereket érdemes kerülni, többségünk elsősorban az internetről, magazinokból, televízióból és rádióból tájékozódik. Az orvosok, dietetikusok véleményét pedig csak tízből egy ember kéri ki a témában, holott leginkább ők tudnak hiteles, naprakész és személyre szabott segítséget nyújtani ebben.

Az vagy, amit megeszel?

Az egészségtudatosan gondolkodó emberekről a kutatás fényében elmondható, hogy jobban szeretik tudni, mi kerül a tányérjukra, ezért többségük minden nap olyan ételt eszik, aminek alapanyagait a háztartás valamely tagja válogatja össze. Ezzel szemben az egészségükre kevésbe odafigyelők inkább online rendelnek, kifőzdében, gyorséttermekben vagy menzán vásárolt ételeket fogyasztanak a hétköznapokon.

A felmérésben részt vevők több mint fele kipróbált már legalább egy diétát, de a fogyókúrázás még mindig inkább a nőkre jellemző, akik az ételmegvonás mellett gyakran testsúlycsökkentő étrend-kiegészítők szedésével kívánják elérni a vágyott alakot.

"Annak ellenére, hogy egészségtudatosság terén nem mi magyarok állunk az élen, elmondható, hogy évről évre egyre többen támogatják szervezetük optimális működését vitaminokkal, és az is megfigyelhető, hogy az emberek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy problémájukra természetes megoldást találjanak" - fűzte hozzá Homonnai Dániel, a kutatást készítő webáruház ügyvezetője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra