Életveszélyesek a mesterséges vitaminok?

A szintetikus béta karotin, illetve az A-, és az E-vitamin rendszeres szedése konzervatív becslés szerint is öt százalékkal növeli a halálozás esélyét - állítják a koppenhágai egyetemi klinika kutatói, akik a metaanalízís módszerét választották, azaz már publikált tanulmányokat elemeztek. A szóban forgó mesterséges anyagok véleményük szerint "szabad gyököket vonnak ki a szervezetből, amivel beavatkoznak a természetes védekező rendszerbe" - írják a dán kutatók a Journal of American Medical Association című szaklapban. Könnyen lehet, hogy éppen ez a folyamat növeli a halálozás esélyét, mert a szervezetnek szabad gyökökre van szüksége a beteg sejtek elpusztításához.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a vizsgálat kizárólag a szintetikus táplálékkiegészítőkre vonatkozott, s nem foglalkozott a gyümölcsökben és zöldségekben fogyasztott anygokkal, amelyekben kevesebb az antioxidáns. A C-vitamin ellen nem találtak "terhelő adatokat", a szelén pedig inkább csökkenti a halálozás esélyét, de esetében további kutatásokra van szükség.

"Rosszul közelítik meg a problémát" - mondta a dánok tanulmányáról Balz Frei, az Oregon állami egyetemen működő Linus Pauling Institute igazgatója. Balz szerint ugyanis olyan vizsgálatok elemzéséről van szó, amelyekben eleve beteg - szívrohamon átesett vagy rákos -, vagy veszélyeztetett alanyokon tesztelték a táplálék-kiegészítők hatását.

Daniel Fabricant, az amerikai természetes táplálék-kiegészítő gyártók ágazati szervezetének (Natural Products Association) alelnöke szerint a tanulmány "kirívó különbséget mutat klinikai vizsgálatok tömegével, amelyek a halálozási esély legcsekélyebb mértékű növekedését sem mutatták ki." Fabricant szerint a metaanalízis működő módszer lehet, de ebben az esetben félrevezető, mert "nem számol rengeteg egyéb tényezővel, amelyek ugyancsak hatással lehetnek a halálozási esélyre."

A tanulmány szerint Észak-Amerikában és Európában a felnőtt korú lakosság 10-20 százaléka, azaz akár 160 millió ember szedheti rendszeresen a vizsgált táplálék-kiegészítőket, és ennek súlyos következményei lehetnek a közegészségügyre nézve. A szerzők szerint főleg azért, mert az eredményeknek éppen az ellenkezőjét hirdető "intenzív marketingnek vagyunk kitéve."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra