Egyre kevesebb káposztát eszünk

Tízéves mélyponton volt 2017-ben a káposztafélék termesztése Magyarországon, ami elsősorban a fogyasztás visszaesésével magyarázható.

Magyarországon a fejes káposzta megtermett mennyisége ebben az évtizedben 2017-ben volt a legkisebb - összegzi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait a Világgazdaság . A kínálat a kereslet hanyatlásának ívét követi, a káposztafélék fogyasztása ugyanis évről évre csökken. Pedig ezek a zöldségek régóta az egyik legfontosabb téli vitaminforrásunkat jelentik.

A káposzta fogyasztása és termelése is visszaesett az utóbbi években
A káposzta fogyasztása és termelése is visszaesett az utóbbi években

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci jelentése szerint a fejes és a vörös káposzta magyarországi külkereskedelmi egyenlege is negatív volt 2017-ben: az import 3,5 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,5 ezer tonna került. Az idei év első fél évében a behozatal 15 százalékkal 1,91 ezer tonnára csökkent. A kisebb termelés jelentősebb drágulást is hozott: a primőr fejes káposzta a tavalyinál 38 százalékkal magasabb áron került a piacra. A primőr vörös káposzta ára a piacra kerüléskor 8 százalékkal volt magasabb a tavalyinál.

A káposztafélék ezért egészségesek

A káposztában sok a C-vitamin is, amely a kénnel együtt fontos szerepet játszik abban, hogy a toxinok kikerüljenek a szervezetünkből. Magas a K-vitamin, illetve az antociántartalma is, amelyek segítik az idegek megfelelő működését. Káliumtartalma karbantartja az ereket, kéntartalma pedig segít a keratin termelődésében, ezért a körömnek, a bőrnek és a hajnak is nagyon jót tesz.

Miért megyünk vécére, ha káposztát eszünk? Sokan hasmenéstől és hányingertől is szenvednek azután, hogy egy nagyobb adag káposztát elfogyasztottak. Tudósok most megállapították, mi az oka - kattintson a válaszért!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra