Egészségesebbek a részmunkaidőben dolgozó anyák gyerekei

A részmunkaidőben dolgozó édesanyáknak általában egészségesebbek a gyermekei, mint azoknak, akik teljes munkaidőben dolgoznak illetve akik háztartásbeliek - derül ki egy ausztrál tanulmányból.

Jan Nicholson, a melbourne-i Murdoch Gyermekkutató Intézet munkatársa arra az eredményre jutott, hogy azok a gyerekek, akiknek édesanyja részmunkaidőben dolgozik, hetente körülbelül egy órával kevesebbet néztek TV-t, és egészségesebb életmódot folytattak.

"Az a legfontosabb eredményünk, hogy a részmunkaidős édesanyák gyermekei egészségesebb testsúllyal rendelkeznek, ami a kevesebb tévénézéssel, ritkább nassolással, és a nagyobb fizikai aktivitással áll összefüggésben" - nyilatkozta a kutatónő az AFP hírügynökségnek. "Ezek az eredmények pedig eltérnek azoktól a gyerekekétől, akik édesanyja teljes munkaidőben dolgozik, illetve háztartásbeliként egész nap otthon van."

Tudatlanságból éheztetik a gyerekeket "A dolgozó anyák tévémániás gyerekeket nevelnek?" című tanulmány keretében végzett kutatás körülbelül 2500 gyerek testsúlyát és életmódját vizsgálta először négy-öt éves, majd hat-hét éves korukban. A Journal of Social Science and Medicine szaklapban közzétett tanulmányból kiderült, hogy a vizsgált gyerekek mintegy 18-20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Nicholson elmondta, a kutatás célja az volt, hogy kiderítse, a nyugati kultúrára jellemző gyermekkori elhízás valóban összefüggésbe hozható-e az édesanyák megnövekedett munkaerőpiaci részvételével.

"Valójában azt próbáljuk kideríteni, miután minden más jelenlévő dolgot is figyelembe veszünk, hogy van-e összefüggés ezek között. És a válasz az, hogy igen, van."

A New England Egyetemmel és az Ausztrál Nemzeti Egyetemmel közösen végzett vizsgálat szerint a teljes munkaidőben dolgozó édesanyáknak kevesebb idejük jut arra, hogy fizikailag aktív játékokra buzdítsák gyermekeiket, vagy házias ételeket készítsenek nekik. Nicholson azt is elmondta, a tanulmány nem tudott magyarázatot adni arra, miért nagyobb a valószínűsége annak, hogy a háztartásbeli édesanyák gyermekei túlsúlyosak, de a részmunkaidős édesanyák valószínűleg jobban megtalálják az egyensúlyt munkájuk és a családi teendők között.

"Újraidőzítik a tevékenységeket, kevesebbet alszanak, és kevesebb időt fordítanak saját magukra azért, hogy mindig maradjon idejük gyermekeikre" - állítja a kutató.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra