Drága az egészséges ennivaló

Egészség - Seattle, 2008. január 20. (MTI) - Az Egyesült Államokban a gyümölcsök és zöldségek ára gyorsabban emelkedik, mint az infláció, miközben az egészségtelen ételek ténylegesen kevesebbe kerülnek - igazolta egy most közölt vizsgálat.

Seattle-ben a Washingtoni Egyetem kutatói megvizsgálták, hogy az élelmiszerboltokban 2004 és 2006 között miképpen alakult 372 féle étel és ital ára. Pablo Monsivais és Adam Drewnowski tanulmányukat a Journal of the American Dietetic Association című folyóiratban jelentették meg.

Az Egyesült Államok fegyveres erőinek egészségügyi parancsnoka, Richard Carmona 2006-ban nagy vihart kavart azzal a kijelentéssel, hogy az elhízás veszélye Amerikában nagyobb gondot és veszélyt jelent, mint a terrorizmus. A most megjelent vizsgálat azért választotta témájául az élelmiszer árakat, mert a kutatók véleménye szerint az amerikaiak kövéredésében nagy szerepe van annak, hogy éppen az a társadalmi réteg nem tudja megvenni a drágább, de egészséges ennivalót, amelyiknek erre a legnagyobb szüksége volna.

Monsivais és Drewnowski részletesen elemezték, hogy az alacsony kalóriatartalmú, de fontos táplálékot jelentő zöldségek, gyümölcsök, illetve a kalóriadús és telített zsírsavakat vagy szénhidrátokat tartalmazó gyorséttermi menük, cukros üdítők ára a vizsgálat két éve alatt hogyan változott.

Mint kiderült, a zöldségek, gyümölcsök ára két esztendő alatt csaknem 20 százalékkal növekedett, ugyanakkor ebben az időszakban a sült krumpli vagy az édességek átlag két százalékkal olcsóbbak lettek. Miközben az alacsony kalóriatartalmú, egészséges ennivalókból 1000 kalória megvásárlása 18,16 amerikai dollárt jelentett, a hizlaló ételekből 1000 kalóriáért csupán ennek egytizedét, 1,76 dollárt kellett kifizetni.

A kutatók kiemelik azt a tényt, hogy az egészségesnek nem minősülő élelmiszerek ára meghökkentően ellenáll az inflációs emelkedésnek, míg a zöldségek, gyümölcsök gyorsabban drágulnak, mint ahogyan az a pénz romlása miatt indokolt lenne. Úgy vélik, hogy az amerikai mezőgazdaság támogatását úgy kellene alakítani, hogy ez a kedvezőtlen változás visszaforduljon.

A téma szakemberei ráadásul rögtön tudnak jó példát idézni: Finnország évtizedekkel előbb a koszorúér-halálozásban az európai statisztika vezető országa volt. A finn politika így nagyszerű szervezéssel, az egészséges táplálkozás alapját képező ételek árának jelentős támogatásával a kedvezőtlennek minősülő termékek beszerzési költségeinek emelésével alaposan sikerült a finnek étkezését, életvitelét átformálni.

Az Észak-Karélia-program meglepő gyorsasággal - egy évtizeden belül - igazolta a jól átgondolt, állami beavatkozás pozitív hatását az emberek egészségének, életkilátásának javítására. Az amerikai kutatók hangsúlyozzák, hogy az egészséges élelmiszerek árának gyors emelkedése leginkább azoknak az étkezési szokásait rontja, akik éppen annak javítására legjobban rászorulnának: az USA-ban az utolsó években a gyermekkori elhízás arányának ijesztő növekedése észlelhető.

(MTI - Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra