Csípős paprikával a krónikus betegségek ellen?

A Cayenne-bors kedvező egészségügyi hatásairól már sokat olvashattunk, azonban ez a fűszer (illetve azok, melyek szintén kapszaicint tartalmaznak) bizonyos krónikus problémák, sőt egyes daganatos betegségek kialakulásának rizikóját is csökkenthetik.

A Cayenne-bors, illetve a különböző paprikafélék világszerte a legnépszerűbb fűszernövények közé tartoznak, köszönhetően többek között a csípős ízért felelős vegyületnek, a kapszaicinnek. Ez a vegyület a termés belső falán lévő bordák mirigyeiben termelődik, és onnan terjed szét a paprika többi részébe. A kapszaicin a szervezetünkben egy olyan receptorhoz kapcsolódik, mely a hőérzékelésért felelős, ezért érezhetjük égetőnek a csípős ételeket.

Miért jó fogyasztani?

Mire jó még? A Cayenne-borsból fájdalomcsillapító kenőcs is készíthető. Nézze meg, hogyan! A paprikafélék erősségét is szokták mérni, mégpedig a szubjektíven érzékelhető kapszaicintartalom alapján, az úgynevezett Scoville-skála segítségével. A Scoville-féle egység (SHU) azt méri, hogy egy adott paprikaféle kivonatát hányszorosára kell hígítani ahhoz, hogy az alany már ne érezzen semmit. Az egyik véglet az édes paprika, illetve a pritamin - ezek csípősségi értéke a nullához közelít. A legerősebb, legcsípősebb paprikák közé a Habanero-félék tartoznak, melyeket akár 500 000-szeresükre is hígíthatnak, mégis csípni fognak. A rekordtartó Naga Viper chilipaprika a Scoville-skálán 1 300 000 fölött jár. a tradicionális magyar erőspaprika-fajták néhány ezer SHU-t érnek csak el, míg a rendfenntartásban alkalmazott paprikaspray-knél 1 500 000-2 000 000 SHU-t mérnek. A tiszta kapszaicin Scoville-értéke pedig tizenhatmillió. A Cayenne-bors 30 000 és 50 000 közötti SHU-val rendelkezik.

A kapszaicin a fájdalomérzékelő idegekre is hatással van, ezzel is csökkentve a fájdalmakat

A kapszaicin a fájdalomérzékelő idegekre is hatással van, ezzel is csökkentve a fájdalmakat A Cayenne-borsnak számos pozitív egészségügyi hatása van, például segíti az emésztést, az elfogyasztott élelmiszerek feldolgozását, gyorsítja a náthából és felső légúti fertőzésekből való gyógyulást, és a méregtelenítési folyamatokhoz is hozzájárul. Emellett néhány krónikus betegség kialakulásának rizikóját is csökkenti, illetve a tüneteiket is enyhíti. Állatkísérletek során például bizonyították, hogy a kapszaicin hatására jelentősen csökken a tüdő-, a máj-, a prosztata-, a bőr- és az emlőrák kialakulásának esélye, mert a vegyület hozzájárul az úgynevezett programozott sejthalálhoz , vagyis az apoptózishoz. Így a daganatos sejtek egyszerűen elpusztítják saját magukat.

A Cayenne-bors a különböző fejfájásokat is enyhítheti , mert csökkenti a vérlemezkék összetapadásának rizikóját (így a véralvadást is lassíthatja), és serkenti a vérkeringést is. Egy, 1993-ban, a Cephalalagia című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint, a helyileg alkalmazott, kapszaicintartalmú kenőcsökkel csökkenteni lehet a fejfájást. A szakemberek szerint a Cayenne-borsban található kapszaicin a fájdalomérzékelő idegekre is hatással van, ezzel is csökkentve a fájdalmakat.

A kapszaicintartalmú kenőcsök a pszoriázis ellen is bevethetőek, mert a fájdalom csökkentése mellett antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásai is vannak, enyhíti a viszketést, és antimikrobális hatásainak köszönhetően azt is megakadályozhatja, hogy a vakaródzás során kialakuló sebek elfertőződjenek. A kapszaicintartalmú kenőcsöket naponta többször is alkalmazhatjuk, természetesen, a kezelőorvosunkkal való egyeztetés után.

A Cayenne-bors a szánk egészségének megőrzésében is a segítségünkre lehet, például csökkenthetjük vele az íny gyulladásos megbetegedéseinek rizikóját, de a fogfájás, a kellemetlen szájszag, az ínyvérzés, a száraz száj esélyét is. A Cayenne-bors hatóanyagai csökkentik a gyulladásokat, enyhítik a fájdalmakat és elpusztítják a betegséget okozó baktériumokat. Emellett pedig a nyáltermelődést is fokozhatják. Tegyünk két-három csepp Cayenne-bors-tinktúrát egy puha fogkefére, majd dörzsöljük át ezzel az ínyt és a fogakat. Nagyon alaposan öblítsük ki a szánkat utána!

A Cayenne-borssal, illetve más, kapszaicintartalmú krémekkel, kenőcsökkel óvatosan kell bánni, mert erőteljesen irritálhatják a bőrt, illetve a nyálkahártyát. Soha ne használjuk nyílt sebeken vagy sérült bőrön, és ügyeljünk, hogy ne kerüljön a szembe vagy az orrba. A kapszaicintartalmú szerek használata után nagyon alaposan mossunk kezet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra