Az ősember étkezési szokásai

Nem beszélhetünk kizárólag egyféle paleolitikus táplálkozásról, mivel a megszerezhető ételek skálája nemcsak az adott élőhely földrajzi elhelyezkedésének, hanem a klímának, valamint az évszakoknak megfelelően is különböző volt. Az akkoriban fellelhető nyersanyagok, valamint a ma élő vadászó-gyűjtögető társadalmak (pl.

dél-afrikai busmanok, ausztrál bennszülöttek) étkezési szokásait figyelembe véve az alábbi általánosságokat mondják a paleolitikus étrendre vonatkozóan a táplálkozástudományi szakemberek. Több fehérjét fogyasztottak (25-30 energia százalékot, a mai 12-vel szemben), kevesebb szénhidrátot (30-35 energiaszázalék, a jelenlegi 46 és az ajánlott 58-cal szemben) és csaknem megegyező mennyiségű zsírt (35-40 energiaszázalék, az ajánlott 30-cal szemben). A sóbevitel sokkal kisebb mértékű volt, telítetlen zsírsavakból, rostból, antioxidánsokból viszont jóval többet fogyasztottak, mint a mai ember. Lényeges különbség, hogy a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya (az elsősorban növényi olajokban fellelhető omega-6 és a többnyire halakban található omega-3 aránya) őseinknél a mainál kedvezőbb volt.

A mai ember energiabevitelének összesen átlagosan 55 százaléka ered gabonafélékből, tej- és tejtermékekből, cukorból, édességből, zsiradékból, alkoholból. Egyharmada (30%) húsból, tojásból, halból, 15 százaléka gyümölcsből, zöldségből, hüvelyesekből, magokból áll össze.

Őseink étrendjének energia-megoszlása a következő volt: csaknem kétharmadát (65%) alkották az állati eredetű élelmek (vadhúsok, a vízparton élőknél halak és egyéb vízi élőlények: kagyló, osztriga, rák), ezekre jellemző a viszonylag alacsony zsírtartalom, különösen az alacsony telített zsírsavtartalom. Az energia maradék 35 százalékát a növényi eredetű élelmek (gyümölcs, bogyók, zöldségek: gyökerek, gumók, leveles zöldségek), magok (valószínűleg a gabonafélék előfutárainak magvai), ritkán a méz tették ki. A paleolitikum emberének hatalmas mennyiségben kellett - különösen a gumókból, a gyökeres növényekből - fogyasztania ahhoz, hogy energiaszükségletét fedezze. A feltételezések szerint a maihoz képest többfajta állatot és növényt ehettek őseink, és ez a változatosság hozzájárulhatott a magasabb vitamin- és ásványianyag-bevitelhez (a só kivételével), ami elengedhetetlen volt egészségük szempontjából.

Akkoriban nem volt még olyan ma már főterménynek számító gabonaféle, mint a rizs, a búza, és senki sem ehetett tejtermékeket, nem ihatott tejet. Ez utóbbi alól kivételt képeztek a gyerekek, akik számára évekig biztosítva volt az anyatej, mivel a mainál jóval tovább szoptattak. Igaz, nem is volt választási lehetőségük, hiszen nem ismerték a tehén-, a szójatejet sem. Gyűjtögető, halászó, vadászó őseink aktív életmódot folytattak, szinte egész nap mozogtak, hiszen fennmaradásuk függött ettől. Gyalogolva gyűjtögettek, és gyakran futottak, amikor állatot készültek elejteni. A paleotikumban élt ember csontvázának elemzése azt mutatja, hogy általában magas, erős testfelépítésűek voltak, ami étrendjük és fizikai aktivitásuk eredménye.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra