A vízitorma az újabb csodafegyver a rák ellen

A rákkutatás fontos mérföldkőköz érkezett, az ulsteri egyetem tudósai ugyanis a vízitorma fogyasztásának kedvező hatásait bizonyították be.

A kutatásban hatvan egészséges embert vizsgáltak, akiknek nyolc héten át minden nap el kellett fogyasztaniuk 85 gramm vízitormát, és az étkezés előtt és után is vért vettek tőlük.

Az eredmények kimutatták, hogy 22,9 százalékkal csökkent a fehérvérsejtek DNS-ének károsodása, miután megették a zöldséget, valamint a sejtek is ellenállóbbá váltak a káros hatásokkal szemben.

A megállapítások szerint a vízitorma növeli a vér összetételének kedvező elemeit, és csökkenti a káros anyagok szintjét.

Ugyan már korábbi kutatások is megállapították a vízitorma fogyasztásának pozitív hatásait, azonban ez az első felmérés, amely nem a növényből vett laboratóriumi mintákra, hanem a fogyasztók vizsgálatára alapult.

A vizsgálat vezetője, Ian Rowland kiemelte, hogy a fehérvérsejtek DNS-ének károsodásáből lehet következtetni a rák kialakulására, ezért is különösen fontosak a most publikált eredmények.

Claire MacEvilly táplálkozástudós úgy vélekedett, a felmérés első számú előnye, hogy meghatározza, mekkora az a mérték, amit fogyasztani kell a vízitormából, hogy csökkenjen a rák kialakulásának a lehetősége, ám az továbbra is magyarázatra szorul, hogy az egyes zöldségek pontosan hogyan befolyásolják az emberi testet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra