A tej véd a daganatos betegségek ellen

A rosszindulatú vastagbéldaganat előfordulását és növekedését is gátolja a tejben lévő egyik fehérje - mutatta ki egy vizsgálat.

A svéd Lund Egyetem munkacsoportjának kutatása során a lactoferricin4-14 tejfehérje fékezte a ráksejtek ultraibolya fény hatására bekövetkező, rosszindulatú változását, kárt téve a ráksejtek DNS-ében. Az alacsony zsírtartalmú tej rákmegelőző hatását több korábbi vizsgálat is igazolta. Egy tavaly megjelent amerikai tanulmány szerint a rendszeresen tejet ivó gyerekek 40%-kal kisebb eséllyel betegszenek meg felnőttkorukban vastagbél rákkal, a tejet rendszeresen fogyasztó, 55 évnél idősebb nők esetében pedig 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordul elő.

Svédek a vastagbél daganatok ellen

Stina Oredsson, a svéd Lund Egyetem professzora és munkacsoportja a laktoferricin4-14 tejfehérje kutatásával foglalkozik. A svéd szakemberek eredményei bizonyították, hogy a tejben található laktoferricin4-14 fehérje hosszú távon jelentősen gátolja a vastag- és végbélrák sejtek szaporodását, növekedését. Hatására ugyanis az emberi szervezetben jelenlévő ráksejtek életciklusa megnyúlik.

Világszerte évente félmillió, Magyarországon pedig évente 5.000 ember veszti életét rosszindulatú vastagbéldaganat következtében. A világon minden esztendőben átlagosan egymillió az új megbetegedések száma. Statisztikák szerint 2008 óta ez a fajta rák a nők körében a második, a férfiak csoportjában pedig a harmadik leggyakoribb daganatféle. "A kutatás során a ráksejteket ezzel a fehérjével kezelték, amely károsította azok DNS szerkezetét, gátolva a vastag- és végbél daganatos megbetegedés kialakulását" mondta Dr. Matos Lajos kardiológus, a tanulmány ismertetője. "Magyarországon a tüdőrák után sajnos ez a második leggyakoribb daganattípus, ezért is nagy horderejű a friss kutatási eredmény" tette hozzá a szakember.

A rosszindulatú vastagbéldaganat előfordulását és növekedését is gátolja a tejben lévő egyik fehérje

A fehérje kedvező tulajdonságának magyarázata, hogy az Lfcin4-14 befolyásolja a ráksejtek dezoxiribonukleinsav DNS változását ultraibolya fényre.

Üstökös technikával vizsgálták a daganatos sejteket

A munkacsoport először ultraibolya sugárzással kezelte a vastagbélrák sejteket, majd ezt megismételte Lfcin4-14 jelenlétében és anélkül is. A DNS károsodását érzékeny mérési eljárással mutatták ki, melynek neve üstökös technika. A DNS-károsodott daganatsejtek alakja üstökösre emlékeztet, melyek jellegzetes csóvát húznak maguk után, a DNS károsodás mértékét pedig az üstökös fejének és csóvájának arányából lehet megítélni. Az ultraibolya fény hatására sokkal több üstökös látszott, mint mikor Lfcin4-14-gyel történő kezelés után alkalmazták az ultraibolya sugarakat. Különböző, további sejtjelző technikák segítségével sikerült igazolni, hogy a tejfehérje valóban a beteg sejt DNS károsodása útján hat.

Korábbi tanulmányok

A Harvard Közegészségügyi Egyetem (Harvard School of Public Health) bostoni Brigham and Woman's Hospitallal végzett közös kutatása korábban ugyancsak megállapította: megfelelő mennyiségű kalciumbevitel csökkenti a bélpolip kiújulását, mely később rákos elváltozássá válhat. A kalcium megvédte az elburjánzástól azokat a bélrendszerben található sejteket, melyek túlnövekedése rák kialakulását idézhette volna elő.

Az amerikai Creighton Egyetem táplálkozástani szakértője, Dr. Joan Lappe és munkacsoportja tanulmányai korábban a tej D-vitamin tartalmának kiemelkedő hatására hívták fel a figyelmet a rákos megbetegedések kapcsán. Ezernél is több 55 évnél idősebb nőt kértek fel a vizsgálatra, akiket három csoportra osztottak. Az első csoport tagjai 4 éven keresztül kalciumot és D-vitamint, a második csoportba tartozó hölgyek csak kalciumot szedtek, a kontrollcsoport tagjai pedig placebót kaptak. A kutatók szerint az első csoportban 60, míg a másodikban 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kontrolcsoporthoz képest.

Két pohár tej az egészségért!

A tej nem csak finom ital, de a szervezet zavartalan működéséhez szükséges tápanyagok legfontosabb forrása. Dietetikusok az egészséges táplálkozás részeként napi 0,5 liter tej fogyasztását javasolják, amely hozzájárul az egészséges életmódhoz és számos betegség megelőzését segíti.

Forrás: Tetrapak

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra