A reggeli így véd az elhízástól

Sokan kihagyják a reggeli étkezést, hogy kalóriákat spóroljanak meg, pedig ez egyáltalán nem jó taktika. Egy új kutatás szerint ugyanis azok, akik mindennap reggeliznek, hosszú távon karcsúbbak maradnak.

Hogyan állítsuk össze az ideális reggeli menüt? Részletek itt.

A Mayo Clinic frissen megjelent kutatása 350 ember bevonásával és 10 éven át zajlott, az eredményekből pedig egyértelműen kiderült, hogy a rendszeresen reggelizőknek nem pusztán karcsúbb a derékvonala, de tíz év alatt csak körülbelül harmadannyit híztak, mint akik újra és újra kihagyták a reggelit. A szakemberek számára egyelőre még nem teljesen világos, hogy miért van ilyen komoly hatással a testsúly alakulására a nap első étkezése, de feltételezésük szerint köze lehet a jelenséghez annak, hogy az emberek több teljes kiőrlésű gabonafélét és gyümölcsöt építenek az étrendjükbe abban az esetben, ha mindennap reggeliznek.

A jól összeállított reggeli hozzájárul az egészséges testsúly megőrzéséhez
A jól összeállított reggeli hozzájárul az egészséges testsúly megőrzéséhez

A kutatási eredmények szerint hetente legalább ötszöri napindító étkezés mellett az általános egészségi állapot is jobb. Az érintettek közül mindössze 11 százalék esett a túlsúlyos kategóriába, míg a nem reggelizőknél ez a szám 27 százalék volt. A kutatást végző szakemberek szerint az eredményekben leginkább az a tény aggasztó, hogy a reggelit kihagyók főként hastájékra híztak, márpedig az ilyen jellegű elhízás a legveszélyesebb az egészségre. A hasi zsírpárnák ugyanis olyan káros anyagokat termelhetnek, amelyek károsítják az érrendszert.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a legjobb reggelit friss gyümölcsök vagy zöldségek, illetve teljes kiőrlésű gabonafélék kombinációja alkotja, esetleg némi fehérjével kiegészítve. A helyes összetétel jó hatással van az inzulintermelődésre, illetve a vércukorszint szabályozására, ezáltal pedig csökkenti a kockázatát annak, hogy a nap további étkezései során a szükségesnél nagyobb mennyiségeket együnk, azaz több kalóriát vigyünk be a kelleténél.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra