A nagy döntő: spanyol kontra olasz ételek

Vasárnap végre elérkezik a várva várt pillanat: megtudhatjuk, ki nyeri az idei foci EB-t, és véget ér egy hosszú hónap, amit mi hölgyek, talán igazán jól bírtunk. De még egy utolsó hajrá hátravan: a spanyol és olasz csata a futballpályán - és a konyhában.

Az elmúlt hetekben igyekeztünk mind több izgalmas étellel könnyebbé tenni a foci EB idejét, de a legnagyobbat mi is a végére tartogattuk. Hogy a vasárnapi mérkőzésen a hangulat valóban a tetőfokára hágjon, mérjük össze a két döntős csapat gasztronómiáját a konyhában.

Készítsünk el egy-egy jellegzetes nemzeti ételt, lakjon jól belőle mindenki, majd írják le egy papírra – persze titkosan -, melyik étel ízlett a legjobban. Eredményhirdetés szigorúan csak a futball mérkőzés végén lehet. Lássunk hát munkához, hogy időben elkészüljünk vele, még egy vigaszdesszertet is készítenünk kell!

A spanyol szurkolóknak

Vörösbabos tortillatekercs

Elkészítési idő: 40-45 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • A tésztához:
  • 20 dkg kukoricaliszt
  • 30 dkg fehér tönkölyliszt
  • 2 evőkanál szűz olívaolaj
  • annyi víz, hogy középkemény tésztát kapjunk
  • 1-2 evőkanál szűz olívaolaj a sütéshez
  • A töltelékhez:
  • 2 evőkanál szűz olívaolaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
  • 2 nagy zöldpaprika apró kockára vágva
  • 2-3 gerezd zúzott fokhagyma
  • 3 evőkanál paradicsompüré
  • 2-3 szál oregánó apróra vágva
  • chili paprika ízlés szerint
  • 1 evőkanál kukoricaliszt
  • 2,5 dl víz
  • 3 közepes paradicsom apró kockára vágva
  • 30 dkg konzerv vörösbab
  • Ha hússal készítjük: 15 dkg csirkemellfilé kockákra vágva

A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, majd nyolc egyenlő részre osztjuk, gombócokat formázunk belőlük, és félretesszük, amíg elkészítjük a tölteléket. Ehhez az olajon megpirítjuk a vöröshagymát, majd a paprikát és a fele vizet hozzáadva 3-4 percig pároljuk. Ha hússal készítjük, beletesszük a csirkemellet is, és néhány percig főzzük. Ezután beletesszük a fokhagymát, a paradicsompürét, és a fűszereket. Majd folyamatos kevergetés közben megszórjuk a liszttel, felöntjük a maradék vízzel, és hozzáadjuk a paradicsomot, a vörösbabot, és 5-6 perc főzés után már kész is. A tésztagombócokból lisztezett deszkán palacsinta nagyságú és formájú lapocskákat nyújtunk, lerázzuk a felesleges lisztet róluk, majd kevés olajjal megkent serpenyőben mindkét oldalukat megsütjük. Vigyázzunk, hogy ne maradjon a serpenyőben liszt, mert könnyen megég. A tölteléket elosztjuk a kisült tortillalapokon , majd az egészet feltekerjük. Tálaláskor sréhen ketté vagy több darabra vághatjuk. Ízlés szerinti zöld salátát adhatunk mellé. Tálalhatjuk úgy is, mint a rakott palacsintát, és cikkekre vágva adagoljuk.

Az olasz szurkolóknak

Padlizsánrizottó paradicsomraguval

Elkészítési idő: 45-50 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • A rizottóhoz:
  • 30 dkg jázminrizs
  • 10 dkg vadrizs
  • 1+1 evőkanál szűz olívaolaj a rizsekhez
  • 2 közepes padlizsán apró kockákra vágva
  • fél citrom leve
  • 2-3 evőkanál szűz olívaolaj a padlizsánhoz
  • 2 közepes sárgarépa szeletelve
  • 2-3 szál angolzeller szeletelve
  • 3-4 szál kakukkfű finomra vágva
  • 15 dkg gouda vagy hasonló sajt durvára reszelve
  • A raguhoz:
  • 2 evőkanál szűz olívaolaj
  • 1 nagyobb vöröshagyma apróra vágva
  • 5-6 közepes paradicsom apró kockákra vágva
  • 2-3 gerezd zúzott fokhagyma
  • 7-8 bazsalikomlevél apróra vágva
  • 2-3 szál oregánó apróra vágva
  • 1 kis szál zellerzöld apróra vágva

A rizottóhoz a jázminrizst lepirítjuk egy evőkanál olajon, sózzuk, és kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. A vadrizzsel is hasonlóan járunk el, csak négyszeres mennyiségű vízzel készítjük, és dupla ideig főzzük. A padlizsánkockákat meglocsoljuk a citrom levével, hogy kevésbé barnuljanak meg, majd átforgatjuk 2-3 evőkanál olajjal, egy tepsibe tesszük, és forró sütőben kb. 10-12 percig sütjük. Közben a sárgarépát és a zellert kevés sós vízben 7-8 perc alatt megpároljuk, és elkészítjük a paradicsomragut is. Az olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, beletesszük a paradicsomot és 3-4 perc forralás után a többi hozzávalót is. Pár percig főzzük még, és kész is van. A közben megsült padlizsánt hozzákeverjük a megpárolt répához és zellerhez, és beletesszük a kakukkfüvet is. Egyet forralunk rajta, majd hozzákeverjük a rizseket. Egy nagyobb, vízzel kiöblített leveses csészét megtöltünk a rizottóval, jó erősen belenyomkodjuk egy lapátkanál segítségével, és egy tányérra borítjuk. A tetejére sajtot szórunk, köré tálaljuk a paradicsomragut, és zöldfűszerekkel díszítjük.

Vigaszdesszert

Gyömbéres-zöldcitromos muffin

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók kb. 10-12 db-hoz:

  • 15 dkg vaj vagy ghí (tiszított vaj)
  • 15 dkg nyers, barna nádcukor
  • 2 tojás
  • 5 zöldcitrom
  • 1 nagyobb, friss gyömbér reszelve
  • 2 dl biotej
  • 25 dkg zabliszt
  • 2 teáskanál biosütőpor

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, a formákat kikenjük vajjal. Egy nagy tálban habosra keverjük a vajat a cukorral, majd egyenként belekeverjük a tojásokat. Hozzáadjuk a zöldcitromok reszelt héját, egy evőkanálnyi frissen facsart zöldcitrom levet, valamint a friss gyömbért. Ezután jól elkeverjük a tejjel, és apránként hozzádolgozzuk a lisztet a sütőporral együtt. A lazán összekevert tésztát muffinformákba rakjuk, és 15-20 perc alatt készre sütjük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra