A legnépszerűbb hal karácsonykor

Elegendő hal lesz idén az ünnepekre, a közepesnek mondható haltermés ellenére, az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

Lévai Ferenc szóvivő hozzátette, hogy a drágulás hátterében több tényező áll. Példaként említette a termelési költségek emelkedését, a dráguló takarmányt, az aszályt, a kötelező béremelést és a súlyadórendelet kedvezőtlen hatását. Ennek ellenére az áremelkedés mértéke az országban sehol nem haladja meg a 10 százalékot.

Karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty
Karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty

A szóvivő kiemelte, hogy karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 1100-1300 forint körül mozog. A 12-13 ezer tonnányi belföldi pontytermelés mintegy 30-32 százaléka a karácsonyi időszakban kerül a piacra. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja; a harcsák, a süllő és a pisztráng aránya 25 százalékot tesz ki, 10 százalék körül vannak a választékbővítő, olcsóbb halak, például busa, amur, kárász, keszegek és a törpeharcsa.

Lévai Ferenc elmondta, hogy az elmúlt három évben az eladott hal mennyisége kismértékben emelkedett, ezért idén is bővülésre számít. Karácsonykor egyre többen vásárolják az értékesebb, igényesebb és jobban feldolgozott halakat, például a konyhakész pontyot, az afrikai harcsát, süllőt és a pisztrángot, szemben az olcsóbb busával. Közölte, hogy idén a tógazdaságokból 13-14 ezer tonna hal kerül ki, az intenzív telepekről pedig mintegy háromezer tonna, amelynek 90 százaléka afrikai harcsa.

A szóvivő javasolja a fogyasztóknak, hogy ne hagyják a karácsony előtti utolsó napokra a halvásárlást , mivel a konyhakész, friss halak nagy választékban már december elejétől beszerezhetők, a néhány hetes mélyhűtés nem árt a halaknak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra