A kávé erre is jó

Egy új tanulmány szerint a módjával fogyasztott kávé csökkentheti a metabolikus anyagcserezavar kialakulását a férfiaknál és a nőknél is. A szakértők szerint a kávéban található polifenolok felelősek a pozitív hatásért. Fontos azonban, hogy a fogyás, a dohányzás abbahagyása és a rendszeres mozgás még mindig hatékonyabbak a betegség megelőzésében, illetve visszafordításában.

Akár reggelente iszunk egy gőzölgő feketét , akár az ebéd után nyerjük vele vissza a lendületünket, annyi bizonyos, aki szereti és fogyasztja a kávét, nem szívesen mondana le róla. Nemcsak az íze és az élénkítő hatása az azonban, ami miatt érdemes fogyasztani. Egyre több kutatás születik ugyanis egyéb jótékony hatásairól. A legfrissebb szerint például napi 1-4 csészényi kávé csökkentheti a metabolikus szindrómaként ismert anyagcserezavar kialakulásának kockázatát.

"Metabolikus szindrómáról akkor beszélhetünk, ha az alany számos kockázati tényezővel rendelkezik, mint például a magas vérnyomás, a rendellenes koleszterinszint , az elhízás vagy a magas vércukorszint" - magyarázta Seogeun Naomi Hong, a kaliforniai Orange város kórházának belgyógyásza. A metabolikus zavar világszerte akár egymilliárd embert is érinthet. Ez az állapot pedig jelentősen megnöveli a kardiovaszkuláris kórképek, például a szívkoszorúér-betegség vagy a sztrók kockázatát.

kávé, metabolikus szindróma
Már napi egy csésze kifejtheti jótékony hatását, főleg, ha egészséges életmódot élünk. Fotó: iStock

A kulcs: a kávéban lévő polifenolok

A Kávéval Foglalkozó Tudományos Információs Intézet (Institute for Scientific Information on Coffee - ISIC) felfedezéseinek eredményét az Európai Táplálkozási Társaságok Szövetsége által szervezett 13. Európai Táplálkozási Konferencia műholdas szimpóziumán jelentették be Dublinban. A kutatásról, amely a kávéfogyasztás és a metabolikus szindróma kapcsolatát vizsgálta a lengyel és az olasz populációban, annak szerzője, Giuseppe Grosso, az olasz Cataniai Egyetem professzora tartott előadást.

Ihatunk kávét, ha gyógyszert szedünk? Tudja meg ide kattintva .

Grosso elmondta, kutatásai szerint a kávéban található polifenolok , különösképp a fenolsavak és a flavonoidok lehetnek az összefüggés főszereplői. Áttekintette azokat a kutatásokat is, amelyek szerint a mérsékelt kávéfogyasztás összefügghet a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkentésével.

"Míg külföldön utazgattam a kutatásom miatt, rájöttem, az európai emberek számára a legfőbb polifenol források a kávéban és a teában vannak. Innen jött az ötlet, hogy felderítsem, milyen pozitív vagy negatív hatása van ezeknek az italoknak, különösen a kávénak az egészségünkre, amit eddigi történetében negatív fényben tüntettek fel" - mondta Grosso.

Hagyományos vagy koffeinmentes legyen?

Grosso kutatása nemcsak arra a következtetésre jutott, hogy a napi 1-4 csésze kávé elfogyasztása csökkenti a metabolikus szindróma kialakulásának kockázatát, de arra is rájött, hogy ezt a hatást mind a hagyományos, mind a koffeinmentes kávé fogyasztásával el lehet érni - ráadásul férfiak és nők esetében is.

Csökkentheti az ösztrogénszintet, ezáltal a rák kockázatát "Grosso eredménye több korábbi kutatást is alátámaszthat" - mondta Shelley Wood, a kaliforniai Santa Clara völgyi egészségügyi centrum klinikai dietetikusa. Kifejtette, hogy a rákkutatások szerint a kávéban lévő polifenolok az állatkísérletek során lassították vagy egyenesen megállították a rákos sejtek növekedését. Más tanulmányok pedig kimutatták, hogy csökkentette az ösztrogénszintet - ez a hormon a rák több formájának kialakulásával van kapcsolatban. Wood arról is beszélt, a kávéban lévő polifenolok antioxidánsként is viselkedhetnek, ami csökkenti a gyulladást és az oxidatív stresszt a sejtekben és az antidepresszánsokhoz hasonló hatást képesek kifejteni. "A kávéról kiderült, hogy fontos szerepe lehet a Parkinson- és az Alzheimer-kórok megelőzésében, valamint akár a halálozás időpontjának kitolásában is. Utóbbit egy régóta kávét fogyasztó populáció esetében sikerült kimutatni" - mondta a klinikai dietetikus.

"A meglévő tanulmányok többsége, ideértve az enyémet is, általában megfigyelő jellegű. Ez azt jelenti, hogy nem tudjuk a közvetlen ok-okozati összefüggést feltárni, de csökkenthetjük azon tényezők számát, amelyek szóba jöhetnek" - mondta Grosso, hozzátéve: valójában az egészséges vagy egészségtelen életmód szervezetre gyakorolt hatását nehéz elkülöníteni egy önálló tényező hatásának vizsgálatakor.

Ez volt ennek a kutatásnak is az egyik fő korlátja: nem tartalmazza a résztvevők életmódjáról, egészségügyi szokásairól, állapotáról az információkat. Grosso ezzel kapcsolatban meg is jegyezte, hogy a kávéfogyasztás gyakran társul például olyan egészségtelen szokással, mint a dohányzás. "Mondjuk ez abból a szempontból még előny is, hogy biztosan nem befolyásolták az eredményeket egyéb pozitív tényezők" - jegyezte meg az olasz professzor.

A kávé nem ellensúlyozza a rossz szokásokat!

Bár lehetnek egészségünkre nézve előnyös hatásai a kávénak, nem tudja a rossz szokásokat ellensúlyozni. "A helytelen táplálkozás, a dohányzás , a mozgásszegény életmód mind erősebb negatív tényezők az egészségünk szempontjából, mint a kávé pozitív hatása" - mondta Grosso, megjegyezve, ezt demonstrálták is már néhány korábbi kutatásban a kávéval kapcsolatban, a rák halálozási arányára mért hatását például nem is lehetett érdemben mérni a nagyszámú dohányzó alany miatt. Természetesen a nemdohányzó kávéfogyasztók körében végzett mortalitási kutatások alacsonyabb kockázatot mutattak. Ez alapján pedig megállapítható, hogy az egészséges életmód mellett tudja igazán kifejteni a kávé a jótékony hatását .

Forrás: Healthline

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra