A gyümölcskúra fiaskója?

Budapest, 2007. július 17. (MTI) - Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a brit kormány kisiskolások számára bevezetett napi ingyenes gyümölcs-zöldség programja, mert a kutatók szerint a szülők már nem tartották fontosnak az otthoni fogyasztást. Az egészségügyi minisztérium azonban az ellenkezőjét állítja.
"Nyilvánvaló volt, hogy miközben az iskolában több gyümölcsöt és zöldséget ettek a gyerekek, az otthoni fogyasztás visszaesett" - nyilatkozta Janet Cade, a leedsi egyetem professzora, a kutatás egyik irányítója.
A szakértők 2004-ben, a program induló évében mérték fel az egész évi gyümölcs és élelmiszerfogyasztást 98 észak-angliai iskolába járó 3700 gyerek esetében - közölte a BBC internetes hírszolgálata.
A tapasztalatok szerint kezdetben átlagosan fél adaggal nőtt a napi gyümölcsfogyasztás, és lassan emelkedni kezdett a gyerekek béta karotin és C-vitamin szintje. Ám hét hónapnyi fellendülés után megszűnt a javulás.
"A szülők és nevelők ahelyett, hogy támogatták volna az iskolai gyümölcs- és zöldségfogyasztást, valószínűleg kevesebb gyümölcsöt és zöldséget adtak otthon, mert azt hitték, hogy az iskolában már biztos úgyis eleget evett a gyerek" - állították a kutatók.
A brit egészségügyi minisztérium szóvivője azonban cáfolta a kutatás eredményét, és közölte, hogy a felmérés elavult adatokon nyugszik, amelyek csupán a program első terminusából származnak.
Az "iskolai gyümölcs és zöldség terv" elnevezésű kormányprogram keretében 2004-ben 42 millió fontot költöttek a négytől hétéves gyerekeknek szánt helyes táplálkozás bevezetésére, a következő két évben további 77 milliót adtak a programra. Szeptembertől bővítik a "gyümölcskúrát", és további egészséges termékekkel egészítik ki - mondta a szóvivő, aki jelezte, hogy a minisztérium hamarosan közzéteszi tapasztalatainak "sokkal átfogóbb" értékelését is.
(MTI-Panoráma)

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakBőrviszketés

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakA viszketésnek nagyon sokféle oka lehet

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Betegápolás

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Mi segíthet ebben a nehéz időszakban?

Székrekedés tünetei és kezeléseSzékrekedés

Székrekedés tünetei és kezeléseMi okozza a bélmozgás lanyhulását?

A vénás keringés közelebbrőlKeringés

A vénás keringés közelebbrőlAz aranyeres panaszokat vénapangás okozza

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Prosztata

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Negyvenéves kor felett ajánlott évente szűrni

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt kezdetben borongós időre van kilátás, majd észak, északnyugat felől vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag