A fiatalok nem isznak elég tejet?

A kalcium és a tejtermékek fontos szerepet játszanak az egészségmegőrzésben és a krónikus betegségek megelőzésében. A csontsűrűség a harmincas éveink környékén éri el csúcspontját, ezért kiemelten fontos, hogy a fiatal felnőttek elegendő kalciumot, fehérjét és D-vitamint vegyenek magukhoz tejtermékek formájában, hogy megelőzzék a csontritkulás későbbi kialakulását. A Journal of Nutrition Education and Behavior július/augusztusi számában a kutatók azt írják, hogy a fiatalok csökkentik a kalcium-és tejtermékfogyasztást, amint a húszas éveikbe lépnek.

A minneapolisi Minnesota Egyetem kutatói a Projekt EAT (Tinédzserek Táplálkozása) című tanulmány adatait elemezték, mely több mint 1 500 fiatal (45 százalék férfi) táplálkozását és testsúlyát rögzítette.

A résztvevők átlagéletkora a vizsgálat idején 15,9 év volt, az utánkövetés során pedig 20,5 év.

Csontritkulás

A középiskolás évek és a fiatal felnőttkor között a nők és férfiak 153 illetve 194 mg-mal csökkentették a napi kalciumbevitelt. Habár a nők 39, a férfiak 38 százaléka több kalciumot fogyasztott az öt év alatt, a nagy többség kevesebbet. A kamaszkor közepén a nők 72, a férfiak 55 százaléka a javasolt 1 000 mg/nap mennyiségnél kevesebb kalciumot vett magához.

A kutatók felfedezték, hogy a fiatal felnőttkorban a következő tényezők hatására emelkedik a kalciumbevitel: kapható tej az étkezdében, kedvező hozzáállás az egészséghez/táplálkozáshoz, egészséges testsúly-kontroll, a társak hozzáállása. A televízió előtt töltött idő és a laktóz-intolerancia viszont általában a kalciumfogyasztás csökkenéséhez vezet.

A cikkben Dr. Nicole I. Larson, a Minnesotai Egyetem Népegészségügyi karának epidemiológiai és közegészségügyi szakáról munkatársaival együtt kijelentette, hogy: "A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a jövőben szorgalmazni kell a kalciumbevitel növelését a családokban az étkezéseknél felszolgált tej segítségével.

A kamaszlányokat külön is meg kell céloznunk, hogy egészségesebben táplálkozzanak, helyes szokásokat alakítsanak ki és ne nézzenek annyi reklámot a televízióban. A fiúkat arra kell rávenni, hogy kóstolják meg a kalciumban gazdag ételeket, tartsák karban testsúlyukat és társaikat is támogassák az egészséges táplálkozás terén."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra