3 fantasztikus őszi saláta

Mi eshet jól az őszi időszakban a leveseken kívül? Természetesen a meleg, laktató saláták, amelyekből hármat választottunk, tele édes ízekkel!

Barna vajas tészta édesburgonyával és kelbimbóval (4-6 fő részére)

Hozzávalók

  • egy meghámozott és egycentis kockákra felvágott nagyobb édesburgonya
  • 2 bögre félbevágott kelbimbó
  • fél fej felkockázott vöröshagyma
  • 1 evőkanál olivaolaj
  • 6 evőkanál sótlan vaj
  • 230 gramm teljes kiőrlésű tészta
  • 1/2 bögre pekándió
  • 1/2 bögre szárított vörösáfonya
  • 1/2 bögre darabokra morzsolt fetasajt
  • só és bors ízlés szerint

Melegítsük elő a sütőt 200 fokon, majd tegyük sütőlapra az édesburgonyát , a kelbimbót és a vöröshagymát, amelyeket végigcsorgattunk olivaolajjal. Sózzuk és borsozzuk meg, amennyire szkséges és süssük ezt 25-30 percig a sütőben. Vegyük ki a zöldségeket a sütőből és tegyük félre hűlni. Közben egy kisebb nyeles serpenyőben olvasszuk meg a vajat (alacsony hőfokon, időnként kevergessük meg és várjuk meg, amíg aranybarna színű nem lesz. Merjük el a habot a tetejéről, majd öntsük át egy másik edénybe és tegyük félre.

Egy nagyobb edényben forraljunk vizet. Amikor forrni kezd, szórjunk bele némi sót, majd öntsük bele a tésztát, főzzük al dentére. Ha kész, öntsük le a vizet, a tésztát hagyjuk az edényben. Öntsük a tésztára a vajat, a megsült zöldségeket is, keverjük össze és melegítsük közepes hőfokon, amíg kellően át nem melegszik. Húzzuk félre az edényt és keverjük bele a pekándiót , a vörösáfonyát, a fetát és már tálalhatjuk is!

Sült sütőtökös-barackos saláta

Hozzávalók

  • 1 sütőtök
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • 4 evőkanál méz
  • 2 lime leve
  • 2 marék mandula
  • 4 barack darabokra vágva
  • 2 édeskömény darabokra vágva
  • 1 nagy fej felszeletelt saláta
  • só és bors ízlés szerint

Vágjuk fel a sütőtököt nagyobb darabokra - ne hámozzuk meg és a magvakat is hagyjuk benne! Helyezzük darabokat héjával lefelé egy sütőlapra, csorgassunk rá 2 evőkanál olívaolajat, sózzuk meg és süssük meg a sütőtökdarabokat a 220 fokra előmelegített sütőben 30-45 percig. A darabok legyenek nagyon puhák és a széleiken enyhén égettek. Ezután csináljunk salátadresszinget 4 evőkanál olivaolajból, mézből, a lime levéből, sóból és borsból, majd öntsük a keverék felét a sütőtökre. Ezután pirítsuk aranyszínűre a mandulákat.

Egy nagy tálban keverjük össze a barackot, az édesköményt és a salátát, öntözzük meg a salátadresszing másik felével, helyezzük rájuk a sütőtökdarabokat, szórjuk meg mandulával - és már tálalhatjuk is!

Baconös-tojásos kelbimbósaláta (4 fő részére)

Hozzávalók

  • 8-10 csík bacon
  • 2 bögre apróra kockázott édesburgonya
  • 1 1/2 evőkanál olívaolaj
  • 30 kelbimbó
  • 2 avokádó darabokra vágva
  • 4 tojás
  • parmezán (vékonyra reszelve)
  • só ízlés szerint

Pirítsuk aranybarnára és roppanósra a baconszeleteket egy közepes méretű serpenyőben, egy papír törlőkendővel itassuk fel a felesleges zsírt, majd tördeljük apró darabokra. Közben a 180 fokon előmelegített sütőben süssük 20-25 percig az olívaolajjal meglocsolt, sóval ízesített édesburgonya-kockákat. Ha megpuhultak, vegyük ki a sütőből és hagyjuk hűlni.

Szeljük vagy morzsoljuk apróra a kelbimbót, egy külön tálba a parmezánt is reszeljük le. Ezután egyszerűen keverjük össze a hozzávalókat: a kelbimbót, a bacontörmeléket, az édesburgonyakockákat, az avokádót és öntsük le a salátaöntettel. Díszítsük az egyes adagokat parmezánnal és buggyantott tojással.

A salátaöntet elkészítése:

  • 6 teáskanál frissen facsart citromlé
  • 2 teáskanál méz
  • 1/2 bögre extraszűz olívaolaj
  • só és frissen őrölt bors ízlés szerint

A citromlevet és a mézet keverjük össze, majd ebbe lassú kevergetés mellett csorgassuk bele az olívaolajat , majd ízesítsük sóval és borssal.

Forrás: www.buzzfeed.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra