Vastagbélműtét után rágózzon - segíti a gyógyulást!

Egy brit tanulmány szerint az "áltáplálkozásként" ható művelet stimulálja az emésztőidegeket.

Brit kutatók 158 beteg részvételével végzett kutatásuk alapján azt állítják, a rágógumi elősegíti a bélműködés helyreállását a vastagbél egészének vagy egy részének műtéti eltávolítása után. A béltartalom továbbítására való képtelenség a bélrendszerben a műtét után (úgyneveett posztoperatív ileus) normális jelenség hasi műtéten átesett betegek esetében, és ez az egyik legjelentősebb kiváltó tényezője a műtét utáni hányinger, hányás, görcs, és a hasi disztenzóval összefüggő fájdalom és diszkomfort kialakulásának.

Az öt kísérlet mindegyikében hasi műtéten átesett, naponta háromszor 5-45 percig cukormentes rágógumit rágó betegek egy csoportját hasonlították össze egy másik csoporttal, akik nem rágóztak. A rágógumizó betegeknek átlagosan 0,66 nappal hamarabb indult gázkiválasztás és átlagosan 1,10 nappal hamarabb következett be bélmozgás, mint azoknak, akik nem fogyasztottak rágógumit. A rágózó betegek rövidebb időt is töltöttek a kórházban.

A kísérlet vezetői úgy vélik, a rágózás "áltáplálásként" hat, amely stimulálja az emésztőrendszer idegeit, és arra készteti őket, hogy gyomor-bélrendszeri hormonokat válasszanak ki és fokozzák a nyálelválasztást illetve a hasnyálmirigy kiválasztást. A szerzők eredményeiket úgy összegezték, hogy a rágógumizás a hasi műtéteket követően jelentős előnyökkel jár az ileus megoldásának időtartamát tekintve.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra