Váratlan felfedezés a cukros üdítőkről

Nincs közvetlen kapcsolat a gyermekkori elhízás és a hozzáadott cukrot tartalmazó üdítőitalok fogyasztása között - állítják brit kutatók.

"Eredményeink szerint hamis a közkeletű elképzelés, miszerint főként a súlyproblémákkal küzdő gyermekek isznak csak cukros üdítőket. Éppen ellenkezőleg, valójában az elhízás elleni küzdelem érdekében a cukorfogyasztás visszaszorítására tett lépések erősíthetik fel az egészségtelen táplálkozás körüli negatív sztereotípiákat" - mutatott rá Ola Anabtawi, a Nottinghami Egyetem kutatója, a kutatás vezetője. A szakember és munkatársai egy 2008 és 2016 között lefolytatott felmérés adatait elemezték ki. A felmérésben 1300 brit gyermek vett részt, akik táplálkozási szokásait egyebek mellett egy négynapos étkezési naplóval is dokumentálták.

Valóban felpörögnek a gyerekek a cukortól? Részletek itt.

Az adatokból kiderült, hogy összességében a - 4 és 10 év közötti - gyerekek 61 százaléka fogyasztott legalább egy cukros üdítőitalt a vizsgált időszakban. Eközben viszont több mint háromnegyedük (78 százalék) nem lépte túl a napi ajánlott kalóriabevitelt. Minden releváns élelmiszert, így például a gyümölcsleveket és a péksüteményeket is figyelembe véve ugyancsak 78 százalék volt azok aránya, akik több cukrot fogyasztottak a napi ajánlásnál. Érdekesség, hogy ez utóbbi mutató a cukros üdítőt fogyasztók körében csupán 68 százalékot ért el. Magyarul mondva kisebb valószínűséggel vittek be túlzottan sok cukrot a szervezetükbe azok a gyerekek, akik egyébként fogyasztottak cukros italokat.

A cukros üdítők fogyasztása önmagában nem feltétlenül vezet elhízáshoz
A cukros üdítők fogyasztása önmagában nem feltétlenül vezet elhízáshoz. Fotó: iStock

Szintén fontos felfedezés, hogy a kutatás eredményei szerint nem lehetett szignifikáns eltérést kimutatni a cukros üdítőket fogyasztó és nem fogyasztó gyermekek között a magas testtömegindexre ( BMI ) vonatkozóan. "A nagyobb mennyiségű cukorfogyasztás nem állt közvetlen kapcsolatban a kelleténél magasabb kalóriabevitellel" - hangsúlyozta Ola Anabtawi. Hozzátette, éppen ezért a Nagy-Britanniában tavaly bevezetett cukoradót sem tartja a legjobb taktikának a gyermekkori elhízás ellen vívott küzdelemben.

Dr. Katarina Kos, az Exeteri Egyetem professzora -aki nem vett részt a kutatásban - az eredmények kapcsán kritikusan megjegyezte, hogy a cukorbevitel hatásai gyakran csak a későbbi életévek során mutatkoznak meg a gyerekeknél. "Úgy gondolom, nem szabad ezt a tanulmányt úgy értelmeznünk, hogy ezentúl teljesen megnyugodhatunk a cukrozott üdítőitalok fogyasztása kapcsán, de - ahogy a szerzők is mondják - valóban rávilágít a környezet összetettségére. Manapság a gyermekek ugyanis kevesebbet mozognak, mint korábban, ezáltal kevesebb kalóriabevitelre van szükségük, bármi is legyen annak forrása" - fogalmazott a szakember.

A tanulmány eredményeit a 26. Európai Elhízástudományi Kongresszuson mutatták be a skóciai Glasgow-ban.

Forrás: independent.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra