A koleszterincsökkentő sztatinok a tüdőgyulladás ellen is hatásosak

A legújabb kutatások szerint a modern koleszterincsökkentő sztatinok csökkentik a végzetes fertőzések és légzőrendszeri megbetegedések, például a tüdőgyulladás kialakulásának esélyeit is.

Az Imperial College London kutatóinak vizsgálatai szerint a sztatinokat legalább 10 éve szedő betegek esetében 14 százalékkal csökken a halálozási arány, ami a kevesebb fertőzéses és légzőszervi betegségnek köszönhető. A kutatók szerint ez főleg a sztatinok gyulladáscsökkentő hatásának tulajdonítható.

Az első vizsgálatok során a szakértők 10,000 magas vérnyomásban szenvedő, atorvasztatinnal vagy placebóval kezelt beteg egészségi állapotát kísérték figyelemmel 1998 és 2000 között. A kutatást 2003-ban leállították, a sztatin ugyanis minden tekintetben hatékonynak bizonyult a szívroham és az agyvérzés megelőzésében. Azóta a gyógyszer széles körben elterjedt.

A mostani kutatás során a tudósok 4605 páciens halálozási arányait figyelték meg az Egyesült Királyságban. Az eredmények szerint a sztatint szedők körében 14 százalékkal alacsonyabb a halálozási arány, mint a népesség fennmaradó részében.

"Az eredmények rendkívül meglepőek" - nyilatkozta Peter Sever professzor, a Keringési Betegségek Nemzetközi Központjának munkatársa. "Régóta tudjuk, hogy a sztatinok segíthetnek megelőzni a szívrohamot és más érrendszeri betegségeket, de úgy tűnik, más betegségek elleni védőhatással is rendelkeznek."

A kutatás részletes eredményeit az Európai Kardiológiai Társaság Kongresszusán és a European Heart Journalben ismertették a szakértők.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra